Minden ide látogatónak nagyon boldog, szeretetben gazdag Új Évet Kívánunk!!
Angliában élünk 2011 vége óta, 3 gyönyörű pici fiamról szól ez a blog, főként a családnak, barátoknak, de mindenki más is örömét lelheti benne, és sok hasznos dolgot megtudhat az itteni életről, kijutásról!
2012. december 31., hétfő
2012. december 30., vasárnap
2012. december 28., péntek
Nőgyógyászati vizsgálat Angliában II.
Kedves női olvasóim, ma megtörtént a cancer screening!! Vagyis rák szűrés!! És azt hiszem nem túlzom, ha azt mondom, hogy ezerszer jobb élmény volt, mint otthon!! Otthon sokat kellett várni egy túlzsúfolt váró teremben, ill mikor már magánpraxisában látogattam a dokimat, akkor is sokat kellett várni, igaz, akkor azért, mert szívesen elbeszélgetett a hölgyekkel bármi gondjuk, kérdésük volt! Otthon, ehhez képest olyan mint a futószalag, ráadásul egy kicsit mindig kellemetlen volt nekem ez a vizsgálat! Itt a következőképp zajlott a dolog! Bementem a saját medical centerünkbe, ahová minden bajunkkal járunk! A rendkívül kedves recepcióshoz odavittem az időpontos papíromat, ezt az időpont kérésnél adták! És persze be kellett mutatnom az egészségügyi kártyámat is! Aztán megkért, hogy üljek le, mindjárt hívnak! 5 percet kellett kb várnom! Rajtam kívül csak egy-két háziorvoshoz érkezett férfi lézengett a váróban, és az a poén, hogy annyira szeretik az angolok a padlószőnyeget, hogy még a rendelőben is az van!! Egyébként szép, új és nagyon modern épület... mindenhol felhívások, hogy szokj le a cigiről, drogról, és bármikor idejöhetsz beszélgetni a gondjaidról! Ezzel foglaltam el magam, nézelődtem, olvasgattam! Aztán szólítottak, mentem!
A Midwife, vagyis a védőnő végzi ezt a feladatot! Bemutatkozott! Először nem tudta, hogy van már 3 gyermekem, ezen csodálkoztam, hisz egy rendszert használ a háziorvosunkkal... aztán kérdezte, hogy honnan jövök, mondtam, hogy Magyarországból! Nagyon jól elbeszélgettünk, többek között arról, hogy tanultam már otthon 13 évig angolt, de nem sokat ért, mert azért okés, hogy angolból mindig jó voltam, de megszólalni egy anyanyelvi előtt és főleg az elején megérteni, nagyon nehéz, mindenesetre már belejöttem, szóval megdicsért, hogy milyen bátor vagyok, hogy 3 gyerekkel ezt bevállaltam, meséltem neki, hogy otthon elég nagy a szegénység, és el kellett jönnünk! Megdicsért még az alakomért, hogy 3 gyermek megszülése után milyen vékony vagyok, és szó szerint ezt mondta: nagyszerűen nézek ki! Nem tagadom, nagyon jól esett!! Mesélte, hogy az ő anyukája is 21 évesen szülte a bátyját, ő pedig 30 évesen szülte az első fiát, kérdezte, akarunk-e még gyermeket! És hogy védekezünk-e, ill kell-e fogamzásgátló... Adott egy brossurát, amin a mell önvizsgálata volt, mondta, hogy rendszeresen végezzem, és ha bármit észlelek, menjek nyugodtan hozzá! És végül megmutatta az eszközöket, amit használni fog! A kacsa műanyag, egyszer használatos, a pálca végén pedig nem vatta van, hanem olyasmi mint egy szemöldök kefe, kétoldalas, fehér és talán szilikonból volt!! Kérdezte, hogy ilyent használnak-e otthon is, mondtam, hogy igen, nem akartam magyarázkodni, hogy otthon nincs pénz eldobható kacsára a legtöbb helyen, és hogy más a mintavevő eszköz is!
Ezek után leellenőriztette velem az adataimat, amik neki megvoltak, minden rendben volt, ezután pedig jött a vizsgálat! Mielőtt megkért, hogy feküdjek fel, megmutatta, hogy mindkét ajtó kulccsal zárva van, nem fog zavarni minket senki! A plafonon volt egy sín a fal mellől indult, ide volt félrehúzva a függöny, és a rendelőt kettészelve bekúszott a falra merőlegesen a másik falig! Mondta, hogy csak a nadrágot és az alsóneműt vegyem le, és szóljak, ha kész vagyok addig elhúzta a függönyt! A vizsgáló ágy nem az a kengyeles nőgyógyászati szék volt, amit otthon megszoktunk, és sokkal jobb is volt így, egy normál orvosi ágy, rajta egy jó, puha párnával (!!!) Bizony!! És persze a papír, amit mindig lecserélnek rajta! Levetkőztem, felfeküdtem! Egyébként egész reggel nagyon ideges voltam, mert tényleg fogalmam sem volt, hogy hogy lesz ez az egész!
Szóltam a midwife-nak, jött, kezet mosott, kesztyűt húzott, kibontotta a steril eszközöket, esküszöm teljesen fájdalom mentsen elvégezte a vizsgálatot, olyan gyorsan, hogy azt hittem még nem is vagyunk készen, és közben beszélgetett velem, hogy 2-4 héten belül kapok levélben egy értesítést az eredményről! Meg, hogy volt-e komplikáció szülések közben, meséltem neki, hogy az első szülésemnél az orvos vákuumot használt, és gátmetszésem is volt, de a második kettőnél semmi gond, és gátvédelemmel meg tudtam őket szülni! A gátmetszésre nagyon sajnálkozón nézett, gondolom, itt is próbálják inkább a gátvédelmet alkalmazni! Aztán visszament a függöny mögé, és mondta, hogy felöltözhetek, megmoshatom a kezem! Aztán mikor kész voltam, kérdezte, hogy van-e bármilyen kérdésem!! Emlékeztetett, hogy 2-4 héten belül megkapom az eredményt! És megköszönte, hogy eljöttem, és kikísért!!
Szóval egy nagyon pozitív élmény volt, sőt, mi több, ezek után eléggé kezdem azt gondolni, hogy otthon megalázó a nőgyógyászati vizsgálat! Futószalagon, szinte nem törődve a nők fájdalmával, megy az egész, itt viszont egy nagyon kedves és nyugodt közeg vesz körül, nem az orvos végzi, hanem egy védőnő, egy másik anyuka, ha úgy tetszik! Nagyon kedvesen, megértően áll az emberhez! És nincs sürgető beteg torlódás, nem két-három dokira marad a fél város, mint Pécsett, hanem mindenkit a saját medical centerében vizsgálnak meg! Nem mindenben értek egyet az itteni dolgokkal (pl. paracetamolt mindenre) viszont ennek így kellene lennie Magyarországon is! Nagyon jó rendszer, nagyon kedves mindenki, hiszen senkire nem nehezedik annyira nagy nyomás, sok beteg, mint otthon az orvosokra, nővérekre, asszisztensekre!! Szóval nem kell tartani a procedúrától!

2012. december 25., kedd
2012. december 21., péntek
Szobatisztaság!
Most egy nem a karácsonyba illő témát hozok fel, amint a címet is láttátok!
Nonókám most érkezett el szerintem addig a pontig, hogy át szeretne szokni a wc-re, ugyanis ha bepisil, vagy bekakil, azonnal hisztérikusan visítani kezd, hogy most pelenkázzuk át, és ha nem teszünk le azonnal mindent és nem pelenkázzuk át egyből, akkor teljesen kiakad!! Nem bírja elviselni a pisis pelust magán!
Úgyhogy azt hiszem elkezdjük, már el is beszélgettem vele, hogy ha kell pisilni, vagy kakilni, rögtön egyedül menjen oda a bilihez, vesse le (mert le tudja szedni magáról) és pisiljen, kakiljon! Most 3 éves múlott, Danika is akkor szokott át teljesen, mikor 3 éves múlott, és nyár volt! Szerintem talán Nonókámmal is elhúzódik a teljes átszokás nyárra, de majd meglátjuk!
Nagyon jó lenne, ha már egyik sem lenne pelenkás, iszonyatos plusz kiadás a pelenka ára! Nem azért, nem drágább, mint otthon, sőt, mi Tesco-sat és Lidl-set használunk, mert abból sosem folyt még ki semmi (Pampersből és Liberóból meg igen) és azok nem drágábbak!! De mennyi pénz maradna meg, ha egyáltalán nem kéne pelust venni! Hát egyszer majd eljön ez is...
Egyébként annak idején Danikát próbáltuk 2 évesen bilire szoktatni, de egy-két bilizést leszámítva, amikor mi ültettük rá, magától nem ment el, és szerintem nem is volt rá érett, mert mindenkinek kényelmetlen lesz egyszer a pelus, mindenki átszokik, olyan nincs hogy késő, szerintem!

:) Danikám 2 évesen...

2012. december 17., hétfő
Mézessütemény, ami puha marad
Nem kezdek el most recepteket írogatni, mert ez nem egy főzős/sütős blog, aki viszont szeretné ezt a receptet, az elkérheti email-ben, szívesen megadom!
Komolyan mondom, ennyire tökéletesen jó receptet még nem próbáltam mézessüteményre! Imádták, tegnap készítettem, ma már nincs belőle, amellett, hogy tényleg puha, nagyon finom, nem kell hozzá fűszer keverék, mert a receptben benne vannak az arányok, egy hátránya van, hogy hamar felfalják, így holnap, vagy legkésőbb holnapután mindenképp sütnöm kell a következő adaggal! Eddig egyébként teljesen más recepttel dolgoztam, 5 éve volt egy jól bevált receptem, és hát ugye az ember nem fogja akármire lecserélni, de én most lecseréltem, mert ez még annál is sokkal jobb, finomabb, ízletesebb, beszéljenek a képek (is)!!
2012. december 14., péntek
Nőgyógyászati vizsgálat angliában I.
Ez nyilván egy olyan téma, amiről nem sokat lehet olvasni, vagy hallani a neten! Én ezért most szeretném elmesélni, hogy hol tart az én ügyem! Semmi rosszra nem kell gondolni, egészséges vagyok, hála az égnek, csak egyszerűen mint nő, gondolom sokan kíváncsiak vagytok erre is!
1 éve vagyunk itt, és még csak most nemrég, egy hónapja kb. kaptam behívót, hogy kell egy vizsgálatot végezni! Egy jó vastag levélben leírták, hogy miért kell, hogy hogy működik a vizsgálat, hogy legjobb, ha szoknyába megyek, és természetesen leírták, hogy semmi sem 100%-os, mert hibázhat a vizsgáló nővér, és hibás lehet az anyag is amibe belerakják, ettől még, hogy én most elmegyek, simán kiderülhet hogy mégis beteg vagyok (természetesen, nehogy felelősségük legyen bármiben is...)!! Továbbá kiadták, hogy 3 évente kell járni azt hiszem 50 éves koromig, utána 5 évente 63 éves koromig, utána nem írták, tehát kb szerintem már többé nem kell menni, nyilván akkor már mindegy az embernek, vagyis az államnak, akkor már úgysem dolgozunk! Szóval kicsit kiakadtunk ennek a levélnek a tartalmától, de pár nap hüledezés után megnyugodtunk!
A lényeg, a saját háziorvosi rendelőben végzik a vizsgálatot, nem kell bemenni a kórházba, vagy a szakrendelésre! Oda csak akkor küldenek, ha kiderül valami! Egy ápolónő/védődő fogja elvégezni! Többször próbáltunk időpontot kérni, de időpont kérésnél pontosan tudni kell, hogy mikor vagy a ciklusodban a 14. napon, így mivel tegnap lettem bizonyos ebben, tegnap meg is kaptam az időpontomat! A vizsgálat után tudok többet mondani az ügyről, de nem félek semmitől, mert komolyan eddig semmi panaszom nincs a személyzetre a medical centerben, nagyon kedvesek, a férfi orvosok, női orvosok, ápolók, személyzet, komolyan nagyon de nagyon figyelnek az emberre!
Egyébként megint betegek voltunk, illetve csak a Danika... na az iskoláról is tudnék írni evvel kapcsolatban, de arról majd a következő bejegyzésben!

Címkék:
2012,
anglia,
nőgyógyász,
orvos,
vizsgálat
2012. december 10., hétfő
Karácsonyi inspiráció II.
Úgy döntöttem, megosztom veletek, Pinterestes barangolásomat megint, egyrészt az első rész hatalmas nézettsége miatt, másrészt, mert olyan jó egy kicsit megállni, pihenni, kávét, vagy forró teát kortyolgatni és közben csodaszép karácsonyi képeket mustrálni! Nekem ez már szokásommá vált, szinte minden nap inspirálódom! Ugyan nincs rá sok időm, csak amíg a kicsik megisszák a teájukat, de fontos, mert minden nap csinálok valamit, hogy szebbé, ünnepibbé tegyem a házat!
Hát most fogadjátok sok szeretettel (forrás: Pinterest)
Ehhez hasonló csillagos, díszes ágaink nekünk is vannak, de van mégegy adag fenyőágam, meg rengeteg tobozom, amit még le kell fújnom hófehérre, és csillámossal is!
Hát ezektől a cupcake-ektől elájulok, gyönyörűek, nem lenne szívem megenni!
Most ezek az apró csillag alakú sütik itt nagyon divatosak, ici-pici szaggatójuk van, szerintem veszek is egy szettet, tuti kipróbálom! Igaz, hogy egy falat egy süti, mert olyan pici, de nagyon tetszik!
Ez a koszorú annyira megfogott, eszméletlen szép szerintem!
Ez a fekete hátterű kép is nagyon megtetszett, ezeket annyir jó nézegetni, tényleg rengeteg minden eszünkbe juthat róluk!
Jövőre szerzek majd a carboot sale-ről régi gyertyacsiptetőket, és elkészítem ezt a 2 díszt, mert valami csoda úgy ahogy van!
Ilyesmire én is készülök, csak még nem jutottam el az ArtShop-ba, ott lehet átlátszó műanyag gömböt venni!
Ez a csodás almás kép, a régi iskolai díszt juttatja az eszembe, ami a mi tanárnénink asztalán volt, talán minden évben! Egy sima almába szúrt gyertya! Jó egy kicsit nosztalgiázni is!
az utolsó kép pedig azt hiszem magáért beszél! Hamarosan hozok képeket a mi készülődésünkről!
2012. december 5., szerda
Advent nálunk!
(A képek katasztrofális minősége miatt elnézést kérek, esti fények mellett egyszerűen nem tudtam szebb képeket készíteni)
Imádom a Karácsonyt, ezt mindenki tudja, viszont maga a Karácsony nekem mindig olyan megfoghatatlanul hamar elszáll, és mikor 26-án este elgondolkodom, rájövök, hogy mennyi betervezett dolgot, programot nem valósítottunk meg! Nyilván ez azért van, mert Nő vagyok, és én viszem a hátamon az egész kócerájt, ezért nem tudom kellőképp kiélvezni az ünnepeket! Viszont az Advent más! Ez egy nyugodt, békés időszak nálunk! Jó, persze a gyerekek hangoskodnak néha, de nem is erre gondolok! Advent 4 hetében van időm díszítgetni, díszeket varrni, ajándékokat rendezgetni, csomagolgatni, vásárolgatni! Nekem ezek még a Karácsonynál is kedvesebb napok!
Elkezdtük tehát a Karácsony várást! Feldíszítettük a házat! Még nincs teljesen kész, de már csak egy-két apróság hiányzik, de már nagyon szépek vagyunk!
Vettem a tescoban egy ajtó koszorú alapot, annyi volt, hogy egy szalma karika, beborítva fenyőágakkal és 3 helyen volt toboz, piros bogyó, fahéj együtteséből díszítve, meg a szalag! Ehhez hozzátettem a Danikával készített csipke+levegőn száradó gyurma csillagokat (amiket egyébként megmutatok majd rendesen!) Raktam még rá ezt a csillag alakú termés, nem tudom mi a neve! A potpourrink-ban volt! És a gyertyákkal kellett játszani kicsit! Mert azt akartam, hogy egyvonalban legyenek a koszorú tetejével! Fogtam egy hajfestékes dobozt, amúgy nem festem a hajam, de férjem szerezte ez a cégtől olcsón még régebben, különben is szőke :) Szóval kiszedtem belőle a tartalmát, kitömtem újságpapírral, nagyon stabil lett! Befedtem sötétbarna filccel! Természetesen ragasztópisztoly segítségével! Szintén evvel ráragasztottam a gyertyákat, köré pár tobozt, és a koszorúról lecsipkedtem egykét kilógó ágacskát, és még azt is közészúrkodtam!! Óvatosan beemeltem középre és íme, ilyen lett:
Itt méltó helye van a kis tobozmanónak is, a carboot sale-ről!
Szóval így néz ki most a konyhánk étkezőrésze!
A nappali kandallója
Igen, hát a Mikulás virág piros! Eldöntöttük ám időközben, hogy nemcsak arany-fehérek leszünk, hanem egy cseppnyi pirosat is csempészünk mindenhova! És szegény növénynek még a kaspója sincs feljavítva, így nem is tettem bele! Hamarosan azt is elkészítem!
A kandalló ezen felén csak piacos cuccok díszítenek!
Az angyalkát, ami a keretben van én varrtam filcből!
Az ágakon is az én munkáim lógnak! Persze több lesz rajta, csak tegnap este már nem értünk rá!
És egy kép a 3 csöppségről, épp az olvasóknak és nagyszülőknek integetnek!
Egyébként így feküdtek és nézték a mesét!
Az emeleten is díszítettünk, bár ott igencsak szolidan! A lépcső tetején, ahogy felérünk el kell fordulni balra, és akkor szemben állunk a helységekkel, mint a képen! Ebben az icipici közlekedőben csak itt tudtunk díszíteni, de ez kellett, mert ha vendég jön, nyilván feljön majd wc-re ami a képen jobbra nyílik, és a gyerekek is tuti berángatják a szobájukba, ami pedig balra nyílik! (Szembe a hálónk!)
A szívecske a fürdő ajtó kilincsén lóg!
Ez pedig a babukák szobájának dísze! Nagyon örültek neki, de még ez sem végleges, ha lesz időnk Apaccsal akkor a vezetéket átfűzzük a függönyön, hogy elrejtsük! Hát egyelőre ennyit tudok mutatni, hó nem esett még, remélem nem is fog, viszont idény több a csapadék, mint tavaly, többször is megáztunk mostanában, de most vettünk esőkabátot a piciknek végre!
Danika iskolájában ma van Christmas dinner! Biztos nagyon fini ételeket ebédelnek, viszont ami kicsit dühítő, hogy be van fizetve neki az ebéd, és ezen felül 2(!!!) Fontot kellett vinni, mert csak akkor kap ma kaját! Jó mi? 13-án lesz a kis osztályának karácsonyi koncertje a közeli baptista templomban, majd igyekszem videózni!!
2012. november 26., hétfő
Nottingham, Winter Wonderland
Tegnap, kedvünk támadt kimenni a helyi főtérre, ahol nagy karácsonyi vásár van! Mivel Vasárnap voltunk, nem volt nagy forgatag, és sajnos ezen a napon a kézműves bódék is előbb bezárnak! De valami csodálatos volt a látvány! A képek nem is adják vissza teljesen, amit mi láttunk!
Ezt a hatalmas körhintát már egész messziről lehet látni! Mi nem ültünk fel rá, valójában volt nálunk összesen 10 Font, és mindet egy lovacskás klasszikus körhintára költöttük, amire együtt felültünk! Mégpedig erre:
Danikám nagyon élvezte! Majd ha rendben leszünk már anyagilag, akkor kijövünk még egyszer, remélem, és kipróbálunk mást is!
Utána még sokáig sétáltunk a kivilágított bódék között, és nézelődtünk! Nagyon jó hangulata volt az egész vásárnak, jól éreztük magunkat!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)