Elindultunk Szombaton 3/4 10-kor!! Bementünk még a Sainsbury benzinkútra tankolni, aztán irány Dover, mert 2-re volt foglalásunk a kompra!! Írtam már előző bejegyzéseim egyikében, hogy mivel módosítani kellett a kompátkelésünk időpontját, ezért összesen 75Fontot fizettünk a kompra, de eredetileg 45 lett volna, interneten vásárolva!!
Gyerekeknek már korábban vettünk DVD-lejátszót a kocsiba!! Mint utóbb kiderült, igen hasznos!!! Ha nem lett volna, 15-ször ennyit nyafiztak volna, mint így!! Igazából egész jól viselték, csak alvás előtt voltak mindig nyűgösek és akkor hisztikéztek kicsit!!
Az úton rengeteg csodaszép dolgot láttunk, helyeket, épületeket, egy párat meg is örökítettünk, ezt a templomot még itt, Angliában, valójában fogalmam sincs hol, de csodaszép!
Ez a híd Észak felől és Dél felől, vagyis ha ugyanezen az úton jövünk visszafelé, nem a hídra kell felmenni, hanem alagút van alatta, azt kell használni, szóval ez a létesítmény fizetős volt, 1.5 font egy átkelés, tehát oda-vissza 3Font!! Máshol, autópályán nem kellett fizetni itt, mert be van fizetve a road tax az autó után, vagyis ezek az utak ingyenesek!!
Dover kikötő valami eszméletlen látvány, a fotó nem adja vissza azt a szépséget, amit élőben láttunk!!
Itt már mentünk fel a kompra!! Rengeteg autó, kamion, motor volt a kompon, egyébként lehet vásárolni 1. osztályra szóló jegyet is!!
Danikám nézte ezen a képen ahogy elhagyjuk a kikötőt és a nyílt Északi tengerre kihajózunk!
Ez a kép már kiszállásnál készült, egy elég szűk kis folyosón kellett kigurulni!
Ez volt a mi kompunk!!
Franciaországban, Dunkerque-ben szálltunk ki!! Azért, mert a kompjegy ugyanannyi volt, mint ha Calais-ba vettük volna, viszont 40km-rel közelebb voltunk a célunkhoz, ergó kevesebb benzin, kevesebb pénz!! Azért oda-visszaúton már elég jó kis spórolás!
Ez a belgiumi kedvenc megálló, vagy pihenőhelyünk!! Alig lézengtek páran, és étterem is volt, meg ingyenes wc használat, viszont ehhez képest nagyon tiszta, kulturált wc! Tankoltunk, vettünk inni, enni, kávét aztán irány tovább!! Már ment le a nap, és még el szerettünk volna jutni Németországban Frankfurtig, mert ott néztem ki lehetséges pihenőhelyeket, ahol szállás is van, ha esetleg nagyon nem megy az autóban alvás!
De végül nagyon kellemeset aludtunk az autóban, egy olyan pihenőhelyen, ahol volt Burger king, Reggeliző étterem, Benzinkút, és szállás is! 4 és fél órát tudott aludni Apacska!! Én sajnos ennyit nem, mert folyamatosan érkeztek a családok megpihenni, és folyamatosan indultak is tovább, akik már eleget pihentek!! Szóval nyüzsgés volt!
Ez pedig már másnap, Frankfurt repülőtere és a Hilton hotel mellette!
A csavar csak ezután volt, ahogy közeledtünk Magyarország felé, egyre melegebb lett, átöltöztünk, sok helyen megálltunk, sajnos elég sokat pihentünk egy-egy helyen, benzinkúton! És amikor már Ausztriában voltunk, nevezetesen Ybbs nevű pihenőhelyen, ettünk egy sült krumplit, és indultunk tovább, a kocsi beadta a derekát a szétkopott kuplungnak, és megállt!! Csak pörgött a motor, de nem haladt az autó!! Pont nem messze az Ybbs pihenőtől, a pusztában lejtőn lehajtottunk egy dombon, így jutottunk el egy elkerített parkolóba!! Két autó állt ott, egyikben sem ült senki, pedig minden ami a "közelben" volt (1-2 raktárépület, talán egy tanya is) annyira messze voltak, hogy csak kocsival lehetett volna elérni!! Aztán Apacska benézett a motorházba, de tudta, hogy a kuplung ment szét!! Elkezdett tehát leinteni autókat!! Viszont senki nem állt meg!! Egy idősebb hölgy a lányával először nem akart megállni, de meglátott minket, én már kiszálltam akkor a 3 gyermekkel, és akkor megállt!! Viszont szerencse volt, hogy épp arra jártak a rend őrei!! Végül ők segítettek rajtunk, nagyon rendesek voltak, hívták z autómentőket, és még el is vitték Apacskát a pihenőhelyre kaját meg innivalót venni, hogy amíg várunk, legyen ellátmány! Szóval nem tudok rosszat mondani az osztrák rendőrökről, nagyon sokat segítettek! Nagyon hamar megérkezett az autómentő ezután, és ez viszont nagy lehúzás volt, 120Eurót kért azért hogy elvontatott 17km-re ST. Pöltenbe! Ott egy autószerelőhöz vitt, leraktuk a kocsit, kifizettük, és elment, még búcsúzóul annyit mondott, hogy fél km-re van egy szálloda!! Hát, mivel tudtuk, hogy ez az egész most nagyon sokba fog kerülni, ezért elkezdtünk gyalogolni, a dögvész melegben, majd leolvadt rólunk a ruha!! 3 gyerekkel és két bőrönddel kb 1 órásnak tűnt ez a fél kilométer! A szállás a St. Pölteni City Hotel 4csillagos szállodája volt!! Nagyon kedvesek, megértőek voltak, még körbe is telefonált a recepciós hölgy, hogy van-e olcsóbb szállás a környéken, valahol nagyon közel!! De mivel majdnem a város központjában voltunk, természetesen nem volt!! Szóval ez az egy éjszaka 150Euró volt!! Még nem is olyan vészes ár, csak ugye végesek voltak a kereteink!
Tehát ez volt a szállodai szobánk!
Lelusom produkált magát, befeküdt Danika ágyába!
Egyébként nagyon szép, nagyon igényes kis szoba volt, és el is határoztam, ha lesz saját házunk a fürdőm csakis olyan lehet, amilyen ebben a hotelben volt!! Másnap Apósom értünk jött trailerrel, miután kiderült, hogy az autószerelő 850Euróért (kb. 244.000Forint) javítaná meg a kocsit!! Hát ennyink már nem is volt, az út, a vontatás és a hotelszoba után! És csak másnapra vártunk pénzt a számlára!! De jobb is volt így mert Apósom és Apacska, ketten együtt megszerelték otthon az autót! Így összesen 50.000Forintot kellett kiadni!
Szóval, eddig költöttünk 260Fontot (Kb. 93000Forint) indulás előtt a két autószerelőre, az úton kb. 250Fontot (K. 90.000Forint) benzinre és elemózsiára, aztán 120Eurót (Kb. 34.000Forint) vontatásra, és végül 150Eurót (Kb. 43.000Forint) szállásra! Ez összesen Kb. 260.000Forintot!! És még ott volt a visszaút, benzin, étel-ital! És a javítás, ez összesen kb. 140.000Forint!! Hát azt kell, hogy mondjam, épp ennyink volt, mármint, jelenleg a számlánkon az egy hétre elegendő étel ára van!! De Pénteken már jönnek a pénzek megint és kedden is, szóval ebből az érvágásból két, max. 3 hét alatt ki lehet jönni, itt Angliában szerencsére!
Szóval az otthoni képekből is készültem egy kis ízelítővel:
Messzi Papánál, Lelusom és Kitti (Apa idősebbik nővére) finom frissen szedett répát rágcsálnak!
Amikor már az autót megjavították, volt két napunk hogy a rengeteg eltervezett programunkból legalább a család egy részét meg tudjuk látogatni!
Itt Pécsi papával van Lelus!
Pécsi papáékkal:
Dédikénél is voltunk, nagyon jól érezték magukat, pipit etettek, kiscicát simogattak, kis pulykát kergettek!
És, lévén, hogy Danikám most már csak 4 nap, és 5 éves lesz, mindenkitől kapott születésnapi ajándékot, és Kitti még tortát is hozott neki, szóval nagy volt az öröm!!
A torta mindenkinek nagyon ízlett, epres-tejszínes, amit nagyon szeretünk!
Aztán a két nap aktív programozás után, Vásároltunk és elindultunk haza!! A hazaút eseménytelen volt, úgy értem, keveset álltunk meg, és nem időztünk sokat sehol, mert kötött minket a komp foglalás időpontja, Vasárnap 4 óra!! De valahogy a gyerekek sem igényelték annyiszor a megállást, és nem is voltak olyan nyafisak mint odafelé!
Viszont amikor már láttuk (Gps mutatta), hogy mikorra várható az érkezésünk, kb reggel 9-re, este felé azért megálltunk egy szuper kis pihenőhelyen, hol játszótér is volt, és jól kijátszották magukat a csöppségek, amíg mi kávéztunk!!! Gyönyörű volt az idő is, csak a kávé volt rossz, de vittünk 3 az 1 Nestlé kávét és belekevertük a rosszba, és mindjárt jobb lett az íze!!!
Amit még érdemes szerintem megemlíteni, hogy Németországban minden pihenőhelyet a Servays üzemeltet, az autópálya mentén és a wc-zés 70Eurócent/fő/alkalom, gyerekeknek ingyenes!!! Nagyjából mindegyik ugynazon a sémán alapszik, van egy étterem, reggelizőhely, általában Burger king konyhával, és szuvenírshoppal, Wc 70Cent, ha bedobod, a forgókar beenged, gyermekek oldalt egy kivágott gyermek alakú nyíláson sétálhatnak be!!! Ugyanolyan játszóház van mindegyikben, amit az én babáim nagyon élveztek, csúszda, logikai játékok, kétszintes mászóház van benne!! Kint pedig mindegyikben szuper jó játszótér!!! Kávéautomata van és a pultostól is lehet kávét kérni! Szóval nagyon jó, szép, és modern minden!! A Wc ülőke öntisztítós, úgyhogy még én is nyugodt szívvel ráültem, pedig sehol sem szoktam, csak itthon! Minden szép tiszta volt!
Ezek a képek Franciaországi Dunkerque-ben készültek, ahonnan a komp indult! Csodás kis utcák voltak ott, és én már régóta nem csak szemvonalban nézelődöm, ha új helyen járok! Ezek a házak különösen tetszettek!!!
Ez már kikötő, nem volt rózsás az idő!
Viszont a tengeren szép idő volt, de nehéz volt a gyerekekkel!!
Ez már Dover kikötő!!! Egyszerűen csodálatosan szép!!!
Szeretnék majd még egy bejegyzést szentelni a komppal kapcsolatos dolgokról, a becsekkolásról ellenőrzésekről később, ha lesz időm!