2013. március 31., vasárnap

Nagyon Boldog Husvétot kívánunk minden ide látogatónak, és a családnak!!! Fogadjátok ezt a kis pinterestről származó képösszeállítást tőlem, és persze nemsokára jön a mi Húsvétunk is képekben!!

(Egyébként, itt az idő most csodás! Süt a nap, és meleg, de árnyékban azért még hűvös van!! Voltam is kint kicsit ebéd után, mikor elaludtak a kicsik a virágaimat elrendezgetni, és megmetszettem a Leanderemet is, majd körbefényképezem, és mutatom később a kinti állapotokat is!)













2013. március 25., hétfő

Itt is hó...

Hát, sajnos idén nem olyan jó az idő, mint tavaly ilyenkor!! Folyton visszatér a hó, pont mindig akkor, amikor elkezdünk reménykedni, hogy végre jó idő lesz!! Pedig a nárciszaim már kinyíltak, és csodaszép napsárga virágokat hoztak, és most ott fagyoskodnak a hó alatt!! Mindenesetre, Én már nagyon remélem, hogy vége lesz, mert itt már mindenki napsütésre vágyik, nemcsak az ismerőseink, hanem az angol anyukák is panaszkodnak a suliban!! Nem is csoda, hisz tavaly 2 napig volt hó, és ahogy visszanéztem a blogomat, februárban volt az a hó, és Márciusban már pulcsiban mentünk a játszóra, és mindenhol csodaszép virágok voltak! Hát erre itt még várni kell egy kicsit!!








2013. március 21., csütörtök

A Nagykövetségen...

Tegnap voltunk Londonban, hát vannak rossz tapasztalataim is, de összességében jó volt minden!! Tehát reggel késve indultunk, mert mire bepakoltunk mindent a kocsiba, meg a gyerekek... végig az autópályán 80-90 mérfölddel mentünk, úgyhogy biztos, hogy összeszedtünk egy-két büntetést!! De muszáj volt, mert 11 előtt le kellett érnünk a sógornőmékhez, mert ők vigyáztak a Danikára, és a Lelusra!! Késve értünk oda, késve indultunk el onnan, Lelusom 2 percig értetlenkedett, hogy miért nem jöhet velünk, pedig már sokat mondogattuk neki előtte!! Aztán szintén 80-90 mérfölddel Amesbury-ből Londonba, persze belefutottunk pár dugóba is!! Londoni utunk tervezése során úgy találtuk legegyszerűbbnek, ha Croydonig elmegyünk kocsival, és ott felszállunk egy vonatra, ami bevisz a Victoria Station-be, mert innen gyalog 10 perc séta a Nagykövetség!!

Tehát elhajtottunk Croydonba, ez London egyik külvárosa, és kerestünk egy parkolót!! Aztán, mivel nem találtunk, leraktuk az autót az egyik, állomáshoz közeli kisutcában vettünk gyorsan 2 órára jegyet, és irány a vonatállomás!! Azt a vonatot, amire a jegyünk szólt, már lekéstük!! Ugyanis egy odavissza jegyet rendeltünk a neten, kifizettük bankkártyával! Úgy tudtuk volna a jegyet kiváltani, hogy a "Tickets for collection" automatánál berakjuk a bankkártyánkat, beütjük a visszaigazoló kódot, amit este email-ben kaptunk, és kidobja a jegyeket! Illetve ki is váltottuk, csak az odajegyet már nem tudtuk felhasználni!! Az odavissza vonatjegy ára 2 felnőttnek 20 font volt, az odajegy 2 felnőttnek, amit végül vennünk kellett a helyszínen, 11 font volt!! Hatalmas kijelzőkön kellett kibogarászni, hogy nekünk melyik platform-ra kell mennünk, de igazából minden tök egyszerű volt! A vonattal nagyon hamar beértünk!!
 Végig rohantunk az Eccleston Street-en, én majd kiköptem a tüdőmet, hogy magassarkúban lépést tudjak tartani a férjemmel :) Azért húztam magassarkút amúgy, mert úgy volt megtervezve, hogy szépen mindenre lesz elég időnk, és különben sem kellett sokat gyalogolni... Aztán épphogy 2 előtt odaértünk, kicsit vártunk, nagyon kicsi a hely!! Végül a honfitársak szóltak, hogy egy Noel nevű gyermeket már szólítottak!! Odafutottunk az ablakhoz, mondtuk az ügyintézőnek, hogy kik vagyunk, erre minősíthetetlen hangnemben azt mondta, hogy "Kétszer szólítottam a nevét, kétszer!" Én meg mondtam erre, hogy "Kettő előtt itt voltunk" (2-re szólt az időpontunk)!! Nagy nyögve nyelősen elkezdte csinálni, nem kellett kitölteni semmit, sőt a lejárt személyit is elfogadták! 5 perc alatt megvoltunk! Aztán mentünk is!! Csináltunk gyorsan egy-egy fotót:



Ezután találkoztunk egy magyar sráccal, aki azt mondta, hogy Augusztus óta nem beszélt magyarokkal, így hát magunkkal hívtuk, mert egyébként ő is a Victoria Staion-re akart visszakeveredni! Már a station-ön beültünk a Kfc-be ettünk egyet, közben beszélgettünk vele!! Elmondta, hogy asztalos és tudott is a szakmájában dolgozni, csak kevés a munka, jelenleg már ott tart, hogy az általa ismert összes agencz-hez bejelentkezett, hogy bármit elvállal, de semmi! Leicesterben úgy látszik nincs sok munkalehetőség!! Aztán elbúcsúztunk és mentünk a vonatunkra! A return jegyünk egész napos volt, így bármikor mehettünk volna! Aztán megint a nagy kijelzőről megnéztük, hogy melyik vonat megy East Croydonba, már bent is, állt, felszálltunk, szépen lassan szállingóztak az utasok, végül elindultunk! Ezen az úton sokkal több helyen megálltunk! Ezek után Croydonban, mikor kikászálódtunk az állomásról, már elég fáradtan, de tudva, hogy most még 1.5 óra Amesbury, és 3 óra Nottingham utazás vár ránk... Jött a pofára esés, csomagot kaptunk a szélvédőre!! 40 Font-os bírság, ha nem fizetünk 2 héten belül, akkor 80 Font!! De akkor márcsak röhögtünk!! Aztán megint Auópálya, megint dugók, már sötét volt, mire átértünk sógornőmékhez a kicsikért!! Kaptunk vacsit, és hamar indultunk tovább!! Megint dugók, de ezúttal azért elég jól haladtak! És ami megdöbbentő volt, mert én még nem láttam ilyent, a sószóró autók már akkor, száraz időben, 2 nappal a fagyjóslatok előtt szórták az utakat!! Aztán hazaértünk fél 11-re, gyors fürdés, és ágyba mindenki!! Hulla fáradtak voltunk!

Szóval, akit érdekel, leírom az árakat:
Odafelé tankolás: 50 Font
Vonatjegyek összesen: 31 Font
Útlevél: 41 Font
Parkolási bírság: 40 Font
Visszafelé tankolás: 60 Font, ebből persze egy fél tank megmaradt
Összesen: 222 Font

Nem volt túl olcsó ez az Útlevél... Tanulság: otthon intézzük ezentúl!!

2013. március 19., kedd

Hasznos linkek az útlevélhez

Itt minden ügyintézéshez kapcsolódó infót megtaláltok (árak, szabályok, szükséges iratok...stb.):

http://www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/UK/hu/Konzuliinfo/

Ez pedig kifejezetten az igazolványképhez kapcsolódik, itt részletesen megmutatják példákkal és ellenpéldákkal a helyes, és elfogadható igazolványképet (Pdf-es)

http://www.mfa.gov.hu/NR/rdonlyres/07EF13A1-EC70-447D-9ADD-19A41FB98D77/0/fenykepek.pdf

Itt lehet vonat jegyet rendelni, és kifizetni előre:

http://www.thetrainline.com/buytickets/?href=ppcg_train_tickets&WT.srch=1&WT.mc_ev=click&adpos=1t1&gclid=CL6olq-BjrYCFc3HtAodXlEAFQ

2013. március 15., péntek

Arcfestés

Mindenek előtt azt szeretném elmondani, hogy mi itt kint is emlekszünk a jeles dátumokra, mint ez a mai!! Nem fogok kiselőadást tartani, mindenki pontosan ismeri az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc történetét!

 Mi vittünk ma az iskolába egy szuper összefoglalót gyerekeknek is érthetően!! Remélem felolvasta a tanárnéni!! :) 

Egyébként ma az iskolában Red nose dday van, illetve itt mindenhol, mindenki piros, meg zöld hajjal mászkál!! Meg piros nagy orral!! Én a Danika haját befestettem kékre, és a magyar zászlót az arcára pingáltam az új arcffestékkel!! Majd erről is mutatok képeket!! 

Szóval most jöjjenek a műveim!! Lelusomnak egy nagyon egyszerű, 1.5 perc alatt elkészíthető kukacot festettem az arcára, és ezt még végig tudta ülni!! 


 Nonóka egy cápát kapott a kis arcára!! Ő már sokkal türelmetlenebbül bírta a megpróbáltatást, de ez mondjuk el is tartott 5 percig!!


Danika oroszlán lett!! 


A végén annyira kedvem volt még pingálni, hogy magamat is kifestettem!! 


Aztán elővettük a gyurmát, és Danikával gyurmáztunnk egy hegyes napocskás vidéket, almafákkal, sünivel, meg gombákkal!! Kicsit csodáltuk, aztán az egészet megfogtuk jól összegyúrtuk, és kidobtuk!




Jövő héten megyünk egyébként Londonba, Szerdán, útlevelet csináltatunk a Nonókának, arról mindenképpen írok egy aktuális bejegyzést, árakkal, nehézségekkel... stb. Sőt, lehet, hogy előtte még az előkészületekről is, mint, időpont foglalás, igazolványkép, stb!! 


2013. március 13., szerda

Mostanában...

... telnek a napjaink szépen, csöndben! Nem mondom, hogy eseménytelenül, de az apró örömök csak nekünk jelentenek sokat, ezért is nem írtam egy ideje bejegyzést! Most is igazából csak életjelet szeretnék adni magunkról! Persze főleg a család miatt!!

Ez a hét megint ilyen projektes, mert Pénteken lesz Red nose day(majd hozok róla képeket), ami azt jelenti, hogy nem kell egyenruhában menni, és crazy hair day is lesz, ez pedig annyit tesz, hogy valamilyen bolondos hajat kell varázsolni a gyerkőcöknek!! Ezen tanácskoztunk Anyukámmal emailben egy darabig, de pont mielőtt eszébe jutott egy szuper ötlet, én már megrendeltem a kék színű hajspray-t!! Viszont vettünk most arcfestéket, és lehet, hogy egy másik formában még megvalósítom Anyu ötletét!!
Aztán, még aznap jön hozzánk a legjobb barátja játszani, a neve Aldo, és mexikói!! Aranyos kisfiú, kicsit izgága, de hát a Dani is tudja produkálni magát!!! :)
Találkoztunk egyik nap a játszótéren egy Szlovákiából származó magyar családdal!! Sokat beszélgettem az anyukával!! Tájszólással beszélt, és esküszöm az alföldi tájszólásra emlékeztetett engem!! De olyan jó érzés volt vele csevegni, teljesen odavoltam, hogy itt, Angliában ilyen tájszólással hallok magyart beszélni, mindenre kíváncsi voltam velük kapcsolatban! Aztán a végén, mivel nagyon hideg volt, elbúcsúztunk, de telefonszámot cseréltünk, és megbeszéltük, hogy mindenképp keressük egymást!! Úgy vettem ki a szavaiból, hogy nem nagyon van itt magyar ismerősük!! Szóval szuper volt!!!
Egyébként következő héten lesz iskola-disco!! Danikát is befizettük természetesen!! :) Nagyon várja, amúgy nem kell nagy dologra gondolni, tanitás utáni 1 órás kis táncikálás lesz!!
Anyák napjára egyébként egy csodálatos képet kaptam, a következő bejegyzésben a napokban megmutatom, és azt is, hogy hogyan próbáltuk ki az arcfestéket, Előzetesen csak annyit mondok, hogy Danika oroszlán lett, Nonókámra egy cápát festettem, Lelusomra egy kukacot, és magamat is kifestettem, mégpedig egy igen jól sikerült pillangóm lett!! Komolyan, elmegyek arcfestőnek gyerekzsúrokra!! :) Képek a következő bejegyzésben!!

2013. március 7., csütörtök

World Book day

A könyv világnapja, én azt hittem Áprilisban van, de itt most tarják!! A mai napon ennek alkalmából az iskolában jelmezbe lehet bújni! És persze vinni kell a kedvenc könyvünket!! Danika kedvenc könyve a Toy Story, és természetesen Woody-nak öltöztünk be!! 3 Napig varrtam a jelmezt, ugyanis elromlott még 2-3 hete a varrógépem, és azóta sem találtuk ki, mi legyen vele!! Szóval kézzel varrtam mindent!!

Első akadály az volt, hogy kell egy sárga piros kockás póló, vagy ing, mert Woody azt visel! 5 boltot végigjártunk, mire találtunk a Next-ben 5.50Fontért(nagyon drágán) egy minta nélküli sima fehér inget!! És ráadásul úgy volt 5.50, hogy 11Fontról volt leárazva! Azért kellett ennyit keresni, mert mindenhol csak műszálkeverékes ingek voltak, ez 100% pamut! Azért kellett pamut, mert az volt a tervem, hogy megfestem, ugyanis sehol, de sehol nem lehet kapni sárga felsőt, csak Ebay-en, hosszú kiszállítási idővel!! Nekünk meg csak 5 napunk volt!! Voltunk a kedvenc anyagboltomban, és vettünk a mellénykéhez szőrös foltos anyagot!! Aztán elmentünk a művész boltba, ahová amúgyis járok! Vettünk textilfestéket, egy piros alkoholos filcet a kockáknak és valamiért vettem egy barna polyfoam lapot, akkor még nem tudtam, hogy ezt mennyire jól tettem, tényleg ott abban a pillanatban, mikor megvettem, semmi tervem nem volt vele!! Ja, meg szerencsére találtunk óriásgombokat, így vettünk abból is kettőt!! Megfestettem aznap este az inget, mert a boltos idős angol úr(aki egyébként egy nagyon kedves, türelmes bácsi, és mindent elmagyarázott, hogy hogyan kell használni) azt mondta, hogy 36-48 órát szárítsam az inget, mielőtt ráfestek piros filccel! Szóval mosógépben kellett festeni, és tényleg makulátlanul szép lett, csak annyi volt a baj, hogy citromsárga helyett narancssárga lett!! Dehát végülis egy jelmez sem tökéletes! Aztán kitaláltam, hogy a polyfoamot mire fogom használni, abból készítettem a pisztolytartót, a seriffcsillagot, és az övcsatot is! Volt itthon arany színű sprayfestékem is, úgyhogy avval fújtam le őket! Eközben nekiláttam a mellény megvarrásának, utólag, már tudom, hogy nem kellett volna ennyire túlbonyolítanom a varrást, mivel varrógépem nem volt, 3 napomba telt, míg megvarrtam a filccel bélelt mellényt, mondjuk tényleg nagyon szép lett!! Tegnap még éjfél utánig dolgoztam a jelmezen, a varrás utolsó simításait végeztem! Az inget nem kockáztam be, mert féltem nekiállni, mi van ha az alkoholos filc elkezt szétfutni az anyagban, evvel tönkremenne az ing, és mivel több napig tartott a festés, gondoltam hagyom a francba, hátha nem szólja meg a Danika! Aztán lefeküdtem, ma reggel alig bírtam felkelni 7-kor! Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból addig Apa megetette a gyerekeket! Danika nézegette a jelmezt, és csak mondta, hogy még a csilagot is fel kell rakni, az övcsatot is, a pisztolytartót is, az inget pedig be kell kockázni! Na, mondom, most mi lesz?! Ennyi idő alatt hogy kockázom be?
Aztán amíg ők lent ettek, addig mindent hiphop megragasztottam pillanatragasztóval (Super glue) és fogtam két könyvet, az egyiket belülre raktam, a másikat vonalazáshoz használtam, és méregetés nélkül neki láttam, hiszen már nem volt túl sok időm! Szerencsére szépen sikerült! Az ingujjba meg bedugtam a megmaradt polyfoam darabot, hogy ne üssön át a filc az ujj másik oldalára!! Néhol kicsit a ráncokon megakadtam a filccel, így nem lett tökéletes, de életem első jelmezének nem is rossz, és a Danika imádta! Apa elvitte, és mikor hazajött, mesélte, hogy a Dani már amint az iskolaudvar kapuján beléptek, kizippzározta a kabátját, és széthúzta, hogy mindenki jól lássa neki milyen szuper jelmeze van... Amúgy a kosztüm telitalálat, mert Apa senkin nem látott ilyent! Mutatom a képeket, és utána megyek pihenni egyet :)









Aztán ezek után még eszünkbe jutott a piros kendő, és mivel az nem az én színem, így persze nem volt itthon, ezért simán vágtam egy anyagból egy háromszöget, és a Danika nyakába kötöttem, egy napot kibír! :)



Hát íme, itt a jelmez majdnem teljes valójában, mivel egy igazi Woody kalapot rendeltünk Ebayről múlt Péntek este, és kedden, mikor írtam a "kedves" eladónak, hogy mikor kapjuk kézhez, mert csütörtökön lesz rá szükségünk, azt a választ kaptuk, hogy majd Szerdán feladja, és akkor onnantól a Royal mail felelőssége, és persze nem ért ide!! Úgyhogy a kedves eladónak megy a minusz feedback, mert az nem a Royal Mail felelőssége, hogy Ő későn adta fel! Mindenesetre Danika nagyon büszke a kis jelmezére, és nagyon izgatott volt a mai nap miatt!! Remélem jól sikerül!




2013. március 5., kedd

Heights of Abraham

Megint Matlock Bath-ban voltunk a hétvégén!! Nagyon élveztük, mert most az "unatságos" (= unalmas Danika szájából) városnézés helyett aktív programunk volt!!! Szóval az apropója ennek az volt, hogy előző hétvégén, mikor csak a terráriumba mentünk, láttuk a Cable Car-okat!! Az út felett, egyik oldalon levő dombról, a másik oldalon levő hegycsúcsra vitték a látogatókat!! És akkor megígértük nekik, hogz ide is felülünk egyszer!! Aztán a héten utánanéztünk, felfedeztük, hogy egy egész park tartozik hozzá, és a 13.50(felnőtt jegy) és 9 Fotnos(gyerekjegy) áráért mindent ingyen használhatunk! És akkor eldöntöttük, hogy mivel nagyon jó időt mondtak, hát elmegyünk!! Aztán Szombat reggel korán keltünk, szép komótosan megreggeliztünk, összepakoltunk, és indultunk! Én gondoltam, hogy hú de szuper meglepetés lesz a gyerekeknek, aztán a kocsiban kiderült, hogy Apa megint elrontotta a meglepit, mint eddig mindig, minden egyes alkalommal... mint egy kisördög, a hátam mögött szinte direkt tájékoztatja a gyerekeket!! :)

Szóval, aki itt él, Angliában, és szívesen kikapcsolódna, annak ajánlom ezt a parkot!!
 A Látványosságok: Cable car (felvonó kabinoknak nevezném őket), Fossil factory(fosszília, és kőgyüjtemény), Explorers Challenge(nagyobb gyerekeknek való akadálypálya féleség, de van a kisebbeknek iskolabusz- és tűzoltóautó-mászóka), két barlang(mi csak az egyikben voltunk, ott barlangvezető vitt körbe minket), Prospect Tower(egy nagy torony, ami a hegy csúcsán van, és a kilátás, páratlan, de nehéz felmenni a csigalépcsőn), két ajándékbolt és étterem (itt szendvicseket, sütit, gyümölcsöt... lehet vásárolni), és egy nagy játszó, ahol még családi csúszda is van, így itt a nap végén egy hatalmasat csúszdáztunk, mind együtt!!

Jöjjenek a képek:






Ez a kerék mozgatja a Cable car-t










 Fossil factory-ban






Explorers challenge






Prospect tower-nél




A barlangban sajnos csak egy-két képet készíthettünk, amúgy Nonókámmal és Danival mentünk be, úgy volt, hogy mind megyünk, de Leon hisztizni kezdett már az elején, így ők inkább kint maradtak!! Aztán a fő vájatban, mikor a vezetőnk lekapcsolta az összes világítást, és felkapcsolta a mécseseket, Noel gyermek már az apját kereste! :) Azt hittem hisztizni fog, de nem, csak szép csendesen mondta nekem, hogy ki szeretne menni, de akkor már a végén jártunk a kis barlangtúrának! Utána kapcsolt a vezetőnk ilyen szépséges neon fényeket -ami a fenti képen is látszik- megvilágította a sziklákat!!


A nagy játszótér, sajnos a családi csúszdáról nincs képem, mert mind egyszerre csúsztunk!






Visszaúton mi ültünk a legelső kabinban, így mindent láttunk!!







Hazafelé elaludtak a hosszú nap után :)


Ezeket vásároltuk az ajándékboltban: