2012. szeptember 10., hétfő

Iskolásak lettünk

Ma ment Danika először suliba, és már itthon is van, és nagyon tetszett neki, egyáltalán nem volt semmi baj, és a tanárnéni is ezeket a szavakat használta: "He was great, he was fantastic!"  smile 


Itt van az én kis  kis bogaram egyenruhában, mögötte Nonóka, félig kómásan, nehéz volt neki egy órával korábban kelni! Dani viszont nagyon izgatott volt



Nonókám egyébként el is aludt a kanapén indulás előtt, míg a többieknek segítettünk öltözködni! :)


Danika mesélte, hogy egy kivetítőn vetített nekik a tanárnéni és közben olvasta a mesét, meg voltak kint az udvaron, kapott tejcsit és egy almát napközben, és ügyesen egyedül elment wc-re!!! Annyira büszke vagyok rá!!! :)

Aztán ami még történt, tegnap este Lelusom elesett és beverte a fejét a konnektor gyerekvédőjébe, ami így néz ki:


Hát szegénykémnek akkora lyuk lett a szemhéjában, hogy majdnem elájultam, voltunk orvosnál, de megnyugtatott, hogy minden rendben, nem kell varrni, semmi teendő nincs vele! Szerettem volna elaltatni kézben, de ő az ágyában szeretett volna aludni, és a nagy sírás rívás után 2 perc alatt mélyen elaludt!!! Ma reggel egyébként már be is sebesedett, szóval gyógyul!
Így néz ki most szegényem, még az orra másik oldalán van egy karcolás, de nem engedte magát fényképezni, huncutkodott, nevetve elfutott, ha le akartam kapni, a kis ravaszka!









2012. szeptember 7., péntek

Kitérő

Eltekintve attól, hogy most keményen készülődünk az iskolára, nekem iszonyatosan őszi dekorálhatnék hangulatom van Szeptember 1-e óta! Fogalmam sincs miért, általában ilyenkor még nyárként tekintek az időre, és mondjuk Októberben kezdek el ilyesmin gondolkodni, de most napok óta mécsesezem, mikor elkezd sötétedni,  konyhában meggyújtom a gyömbéres barackos illatmécsesemet, isteni finom az illata (a Matalan nevű boltból)! És teamécseseket is kirakok az ablakpárkányra, meg lámpásokat! Kedvet kaptam a rajzoláshoz, és keresem ebay-en a szebbnél szebb kerámia mókusokat, madarakat, szarvasokat, süniket! Egyelőre kevés sikerrel, mert szerintem drágán adják! Ezeken kívül kertészkedem, ültettem téli árvácskát, hogy télen is legyen virágzó növényem, mert itt a tél enyhe, és képes az árvácska virágozni! De amire most nagyon rákattantam, egy webshop, ahol mindenféle szerintem őszi hangulatú dekoráció van! 


A webcímük egyébként: http://www.nordichouse.co.uk/


Tehát, itt egy kis ízelítő, jó nézelődést kívánok:









2012. szeptember 5., szerda

Iskolakezdés Angliában

Itt idén tegnap mentek először a gyerekek iskolába! Mostantól Október végéig nem lesz szünet! Ma voltunk bent, körbevezetett az igazgató! Igazából ott a főbejárat közelében van minden ami a Danira vonatkozik! A főbejárat mellett van a fogasa, a fogassor mellett van egy csapóajtó, ami a tornaterembe vezet és innen nyílik egyből a csapóajtó mellett az osztályterme! 

Voltunk bent, nagyon aranyos tanárnénije lesz! Szimpatikus volt! Miután körbevezetett az igazgató, leültünk egy játszószobában, és ott beszélgettünk... hívott egy Luca nevű magyar kislányt, aki Danikát körbevezette kicsit az iskolába, megmutatta neki az udvart...stb! 

Az a lényeg, hogy jövő hétfőn kezd, reggel 8:50-re kell érkezni, hátulról az iskola udvarára kell vinni, ők ott gyülekeznek és 9-kor mennek be! Aztán 3:25-re kell érte menni,de most az első 1-2 héten neki csak délig kell maradnia, beszoktatás lesz! 

Az egyenruha fekete nadrág, fehér ing (collared shirt) vagy galléros póló (polo shirt)! Ezenkívül fekete egyszínű sport, vagy sima cipő! Nem lehet rajta semmilyen logó, vagy fluoreszkáló rész! Semmi! Kel vinnie magával vizet, vagy gyümölcslét, kikötötték, hogy nem lehet szénsavas üdítőt vinni, de szerintem ez egyértelmű, az angoloknak nem biztos! Jár minden kisgyereknek egy ingyen gyümölcs minden nap, ezenkívül be lehet fizetni iskolatejre, vagy a mi esetünkben ez ingyenes lesz, mert ugye "rászorultak" vagyunk szerintük... az ebéd elég érdekes, teljesen más, mint amit mi megszoktunk, pizzát, meg töltött krumplit, meg ilyesmit fognak kapni, ami nagyon jó viszont, hogy minden ebéd mellé kapnak salátát, és a desszert is egészséges, joghurt, vagy gabonaszelet, vagy gyümölcs, ilyesmi! Szóval remélem megszokja az ételt és akkor nem lesz gond! De egyébként ha nem fizetjük be ebédre akkor eheti az otthonról vitt szendvicsét, ez nálunk kizárt, mindenképp főtt ételt kell ennie délben, vagy haza lehet vinni ebédidőben és 12:55-re vissza kell vinni a suliba, mert kezdődik a délutáni foglalkozás! 

Lesz testnevelés órájuk is, szóval ahhoz a felszerelés fekete vagy sötétkék rövidnadrág, sima fehér logo nélküli póló, és fekete vagy fehér vászon vagy sportcipő, szintén logo nélküli! Az első pár héten 3 magyar kisgyerek segít majd neki (Luca, Evelin és Gergő), minden nap másik! Velük is megismerkedtünk, aranyosak nagyon! 
Legelső nap, hétfőn a főbejáraton kell bemennünk még, leadni a kitöltött papírokat (kérdőíveket az iskolai védőnőnek, ill. az iskolai étellel kapcsolatos igényléseket), meg megbeszélni, hogy hova és mikor menjünk érte! Most kaptunk egy csomó olvasni valót, az iskolai szabályzatot, a szünetek pontos dátumait, a heti menüt, a kérdőíveket, varrható, vagy rávasalható névcímkékhez megrendelőlapot... Hát egyelőre kicsit sok az infó, de ha benne leszünk akkor már minden menni fog magától, már csak a Danika miatt aggódom, remélem tetszeni fog neki, szóval most nagyon izgulok! Szorítsatok! Később írok kicsit bővebben a menüről, az egyenruháról és ilyesmiről!

2012. szeptember 3., hétfő

Lakás

Van néhány friss képem a lakásról:


Az étkezőnk már ilyen, párszor neki ugrottunk, mire kialakult!


Ez az én kis kuckóm, végre felkerült a polc, amiért annyit nyafogtam Apacskának! És persze felkerült a polcomra pár régiség, saját varrományok, és a Mamám régi varrós doboza is, ami tele van számomra felbecsülhetetlenül értékes holmival, amiket az ő keze érintett utoljára!


A hálónk, végre itt is megvan a polc, csak sajnos egyelőre 3 darab könyvem nyugszik rajta! De szeretném majd telepakolni olvasni valóval! Amúgy kedvenc írónőm Fejős Éva! Elsőnek a Helló Londont olvastam el tőle, imádtam most amit olvasok, a Karácsony New Yorkban, nagyon szuper könyv. A 10 oldaltól beszippantott a történet, ami nagy szó, mert engem a könyvek 30-50 oldalig nem érdekelnek, úgy kell erőltetni az olvasást, mert mindig tudom, hogy egyszer csak megtörténik, és onnantól nem tudom majd letenni és csak olvasok és olvasok!


Az ágy feletti polcról természetesen nem hiányozhat a "love" szó :)


A gyerekszobában Danikám ágya felett is van már polc, szépen berendezve!


És egy viszonylag friss kép, egy kis nassi, tévézés közben!


Egyébként elszerettem volna mondani, hogy Danikám 3 hónap tévézés (angol mesék) után már fordítja a meséket, és angolul játszanak bújocskát, meg néha megszólal nekünk angolul, van olyan hogy angolul kérdez valamit! Érdekes, szerintem nem nagyon lesz gond az iskolában!

Egyébként egész Augusztusban nem értük el az iskolát, hogy időpontot kérjünk... ma reggel van az administration day, vagyis ilyenkor mennek először a tanárok, ezen a napon van értekezletük, eligazításuk! És nekünk szülőknek ilyenkor van esélyünk először arra, hogy ügyet intézhessünk! Bementünk reggel, és kedvesen fogadtak is, kaptunk időpontot szerdára, akkor körbevezetnek, megmutatják a tanárnéninket...stb. Nagyon izgulunk, Danikám már déli alvás után azt kérdezte, hogy "Anya most megyek az iskolába?"


Carboot sale-es szépségek

Ígértem, hogy mutatok képet a vásárból hozott régiségekről, hát íme...



Három metszett üveg harang, élőben sokkal de sokkal szebbek... az egyikben még csodásan csilingelő harangnyelv is van! Ez lesz a karácsonyi csengettyűnk! :)


Ezt a tányért egy doboz kacat közül ástam elő, de szerelem volt első látásra, csodálatos a mintája!



Ez a harangocska olyan finom, olyan (szinte) puha, hogy szerintem kristály, de persze nem biztos, lényeg, hogy fél fontért lett az enyém!!


Ezt a gyönyörű és nemes ódon őzet ebay-en nyertem, de egyszerűen megőrülök érte, pont a kopottsága miatt, képzeljétek el, hány évig volt egy polcon a (talán) legkedvesebb porfogó, hány milliószor törölhették át, mire ilyen lett?! Bele borzongok...