2012. november 22., csütörtök

Az első próbálkozás...

...Council house ügyben nem jött össze! Azt írja ki, hogy sikertelen az igénylés! Egyébként kiegészíteném a leírásomat, sőt inkább kijavítanám: nem hinném, hogy lehet 70Font alatt licitálni, mert ma hajnali negyed 1-kor ránéztünk, hogy tényleg éjfélkor indítják-e, és igen, de heti 70Font alatt nem találtunk semmit! Most a fiókunk kiírta, hogy 8 darab jogosultságunknak megfelelő otthon van az aukciók között, megint találtunk egyet (az előzőtől egy utcával arrébb, szintén 5 percre!!), és licitáltunk is!
Még mindig nem teljesen világos, hogy hogyan működik ez hosszútávon, de szerintem, mivel állítólag 1 év alatt mindenki kap lakást... szóval valószínűnek tartom, hogy az egy év alatt az idő haladásával egyre sürgősebb kategóriába fogunk kerülni, és mikor már mi leszünk a legrászorultabbak, mivel ugye az alapfelállás mellett régóta várunk, ezért nyilván szinte azonnal fogunk kapni valamit, ugyanis azt is nézik az elbírálásnál, hogy ki várakozik legrégebb óta...
Persze, ha a körülmények megkövetelik, akkor már az igényléskor legsürgősebb kategóriába estünk volna, de pl. ismerek egy családot, 3 gyermek van, az anyuka épp terhes a 4-dikkel, viszont csak 4 hónapja vannak kint, és ráadásul egy szobában él az egész család... na ők még kevésbé sürgős kategóriába kerültek, mint mi! Tehát betelepülő családoknál számít, hogy mióta élnek a városban!!! Hát ennyit a Council House-ról egyelőre, ha megtudok valamit, vagy előrébb jutunk, akkor mindenképp megírom egy újabb bejegyzésben!!

Hamrosan szeretnék kicsit itt is készülni a Karácsony csodás ünnepére, szóval most nagyon gondolkodom, mi legyen a program itt, a blogon, engedjek betekintést a mi mindennapi készülődésünkbe, vagy csak simán dekorációs ötleteket hozzak, amiket mi is a Danikával elkészítünk majd? Hiszen mindjárt indul az Adventi várakozás időszaka!! Ja és még valami, nálunk van egy Karácsonyi csatorna, Christmas 24 a neve, tök jó, úgy működik, mint az HBO, hetente új premierek vannak és akkor egész héten azokat ismétlik, viszont ingyenes, egyszer csak megjelent a csatornáink között! Vannak jó filmek és kevésbé jók, mostanában elég sokszor nézzük, Danika imádja, már most látszik, nagyon nagy Karácsony fan lesz!! :)

Nincsenek megjegyzések: