A következő címkéjű bejegyzések mutatása: növények. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: növények. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 13., vasárnap

Az új virágaim

Nem is készítenék ebből bejegyzést, ha simán csak vettem volna pár új virágot, de más a helyzet! Kiürítettem a nagy üveggömb tároló/vázámat, meg a kicsi talpast is, és még két régebbi piacos zsákmányt, a két kicsi sütőtálat és teleültettem!

Előtte napokig nézelődtem a Pinterest-en, hogy hogyan és miképpen lehetne szépen beültetni ezeket a pozsgás növényeket, amiket a Lidl-ben vettem! Az én elképzelésem az volt, hogy valami köves, vagy kavicsos nagyobb és lapos cserepet veszek, amolyan minimalista stílusút, és abba ültetem mindet, úgy, hogy egy mini sziklakertnek nézzen ki! És akkor egyszer csak megláttam egy csodaszép rétegesen felépített pozsgás növényakváriumot, vagy mit?!!! Egyből rájöttem, hogy nekem itt vannak a piacos üvegedényeim, amik totál tökéletesek erre a célra!

Szóval szépen kimostam őket, és megpróbáltam rétegesen kavics és föld váltogatásával felépíteni a saját növény üvegházamat, nos ez nem sikerült, lehetetlen ebből a por földből rétegeket építeni, de mindegy is, így tökéletlenül is mindkettő a szívem csücske lett!!






És a kis ovális sütőtálkába pedig amarillis-t ültettem! 


A másik sütőtálba pedig crocus-t! Arról még nem készítettem képet, a hiányt majd pótolom!


2012. október 15., hétfő

Virágaink

Egyik barátnőmnek ígértem, hogy teszek fel a virágainkról is fényképeket! Hát íme:




Őrá nagyon büszke vagyok, az anyanövényről a legszebb példány, amit meg tudtam menteni :)






Ő sajnos azóta eltávozott, szerintem túlöntöztem, de szép emlék, imádtam őt, gyönyörűséges volt, és amint találok veszek még egyet!


Ez pedig a kinti állapot!



Danikámmal szórtunk pár kavicsot a növények földjére :)



Őt itt autumn heater-nek nevezik, nagyon szép, örökzöld, és így fog virágozni egész ősszel!


Ők az ajtó másik oldalán vannak!


Ő pedig a kis manó lány, egyik alkalommal, mikor B&Q-ban voltunk, megláttuk Danival, és egyből beleszerettünk! 

Azóta már készülünk az őszre, lassan fűnyírás, bokormetszés lesz! Az egynyáriak eltávolítása, és persze sokat kirándulunk és gyűjtögetünk!