2012. március 22., csütörtök

Pár kép

Most csak pár sort tudok írni, meg akartam mutatni micsoda csodálatos, finom üvegben árulják, az Én kedvenc illatolómat!! Vanília, de nem ám sima, valami eszméletlen finom, enyhén fűszerezett! Isteni, egész nap evvel járom a lakást! Ja és a Sainsbury-ben vettem!


Nonókám és Lelusom új szórakozása mostanában! Nagyon gyagyák, és még hangokat is adnak közben!! Apaccsal nevetni szoktunk rajtuk, de azért félek, hogy véletlenül lecsúszik a kezük! Mondjuk nem esnének nagyot, de akkor is!



Aztán Lelusom, amint ma délben a karjaimban szundikál!! Még mindig altatni kell! Olyankor vagy a fitlabdán  ülve, ugrálva altatom, vagy csak az ágyban ülve, kicsit ringatom! 


Hát nem kis tündér virágszál?? 


Varró kuckó ötletek

Természetesen szinte mindent az Ikeában szeretnék megvenni!! Ott minden van, ami nekem kell, és ezért elkezdtem összegyűjteni azokat a termékeket, amik beférnek!! Hát kicsit tömve lesz, mivel egy 83 cm X 210cm-es kuckóról van szó, aminek nincs ajtaja! Sőt ablak sem! De mivel szeretek kézzel varrni, viszont néha szükségem van a gép segítségére, ezért ott csak akkor leszek, ha géppel varrok!! Szóval Kéne egy asztal! A választásom az Ikea Micke legkisebb, fehér asztalára esett!

Szerintem nagyon szép, fehér is, minimal is, ami a férjemnek a kívánsága!! Összesen 35 Font (=12250Ft)

Aztán, kellene egy szék is! Ikea Jeff összecsukhatós szék 5.99Font (=2096FT)

Aztán, jól esne egy kis kényelem is, mivel ez az én kis kuckóm lesz, ha berakok egy kisméretű fotelt, akkor elvonulhatok oda néha, csak relaxálni kicsit! Ezt választottam: Solsta Olarp Natúr színű kárpittal 39.99Font (=13996Ft) Nagyon olcsó!



Kelleni fog valami tároló az anyagoknak!! Nem  maradt sok hely, viszont találtam arra a szuperkicsi maradék helyre egy szuper komódot, Ikea Malm 6 fiókos, keskeny, magas fehér komód! 75Font (=26250Ft)



Nem tudom mennyire tudjátok elképzelni ezek alapján, de én már látom a szemem előtt, berendezve, kiegészítőkkel! Alig várom, hogy elkezdjük megvenni a bútorokat!! Már mindenhova megvan a tervem, úgyhogy nagyon érik a ház normális berendezése! 



2012. március 21., szerda

Félkész állapot

Hát az a helyzet, hogy mivel Tibi nem tudta kivenni a szabadságot, amit tervezett! Még mindig nem fejeztük be a festést, a legtöbb helyen van még mit javítani!! Meg egyéb kiegészítők, mint pl. polcok... várnak a boltban, hogy a mieink lehessenek! Ezen a héten délutános Apacs, úgyhogy nem sok haladás várható!! A délutános hetek általában úgy telnek, hogy reggelenként 1 óra bolt, utána Én főzök, addig a férjem játszik a gyerekekkel! Esetleg mosodába megyünk! Fél 12-kor nekiállunk etetni, és tessék, el is ment az idő, amit együtt tölthetünk! Sajnos ilyen rövidek ezek a napok, persze ott a délután is, de az Nekem hajtás, a gyerekek minden 5. percben kitalálnak valamit, hogy mit kérnek, aztán pelenkázás, férjen bele a takarítás, napi 3-szor mosogatás, de foglalkozni is kell velük, énekelni, mondókázni szoktunk, néha mesét olvasni!! Persze elalvás előtt minden áldott nap van meseolvasás, de napközben ritkán!! Aztán időben neki kell állni a fürdésnek is!! Szoktam hagyni őket játszani kicsit!! Utána míg elkészülünk, összeszedem mindenki ruháját...stb! Na de azért a kézzel fogható eredményeket megmutatom!!

A konyháról egy ilyen képet találtam, a gyerekek itt most mellékesek, de azért vicces! Ez egy 2 hónapos kép, épp muffint esznek!:)


És ilyen most a konyha!! Sokkal barátságosabb, nem?? Még gondolkodunk, hogy képet vegyünk ide, vagy 2 polcot?!! Én polcot szeretnék! 


Aztán a nappali! Látszik a képen, hogy koszos a fal, a keretes kép felett! És a kandalló sem tetszett így!


Ezért kifestettük ugyanolyan színűre, mint a konyha, és a tapétából, amit vettünk, ragasztottunk a kandallóra! Szerintem nagyon szép lett! Viszont máshol nem lesz, egyszerűen nem tudtuk normálisan felragasztani a falra! Úgyhogy azt találtuk ki, hogy sötétebb színűre festjük a leendő kanapé mögötti falat, és készítünk stencilt evvel a damaszt mintával! A stencil segítségével pedig mintát festünk a falra!


De erre még várni kell! Egyébként majd ha be lesz rendesen rendezve a nappali, akkor szeretném megmutatni! 

2012. március 19., hétfő

Az új szerelmem

Nem... Nem cseréltem le a férjemet!! :)


Ebay-en nézegettem  tegnap este az antik aukciókat, és közte volt egy porcelán szobor, csodaszép pasztell színek, kecses, finom vonalvezetés!! Imádtam, aztán átvariáltam a szűrőt, hogy a figurális porcelán felhozatalt mutassa, és egy csomó szobrocskán megakadt a szemem, és nem hiszitek el, de mind ugyan az volt, Lladró Nao!!! Imádom, úgyhogy amint lesz egy kis pénzem extrákra, megveszem az első Lladró Nao szobromat!! De addig is szeretném megmutatni, milyen csodásak:


Ez egy 2001-es szobor, 23 x 17cm, címe: A manók hercege



Aztán egy 1970-es kiadású, 17 x 6cm, címe: Lány malaccal



1986-ból (akkor születtem :)) 8,5 x 10 cm, címe: A réten



Aludj szerelmem 2004-es, 24 x 15 cm


Büszke galamb 1996-ból, 13 x 16 cm


Hogy csiklandozza, 1992, 8 cm széles


A Lladró Nao egyébként egy Spanyol cég, 1953-ban Juan, José és Vincente Lladró alapította! Ők fejlesztették ki a technikát, amivel ezeket az elbűvölő szobrokat alkotják!! 
A Lladró figurák egy eredeti kemény porcelán paszta keverékből készülnek, amely a termékek egyedi jellemzőit adja. A fényes máz összetevői is hozzájárulnak a különleges külsőhöz, de ez az összetétel ipari titok!

Kacsacsapat, 1970-ből 15 cm széles


Kacsafutás 1974, 14 x 14 cm


Kedves Mikulás, 1995-ből, 22 x 11 cm


Kiskacsa, 1970 12 x 10 cm


Libák 2004-ből, 19 x 11 cm


Lán bárány, 1998, 11 x 15 cm


Lány gyermekével, 1970, 17 cm magas


Lány, fiú és kacsa 1979-ből



Meseóra, 1991, 25 x 23 cm


Mikulás zsákja, 2003, 19 x 13 cm


Ne ébressz fel, 2004, 6 x 14 cm


Repülésre készen, 1978 18 x 10 cm 


Télapó - A csillagok lelke, 2005


Őz 1970-ből, 17 cm széles


Imádom őket, annyira csodálatosak, és készítettem Apacsnak (férjemnek) egy Wishlist-et, vagyis kívánságlista nevű mappát, egy jól észrevehető helyen a számítógépen, és beleraktam ezeket!! Így amikor majd ajándékot szeretne nekem venni, eszébe jut, hogy hoppá, Andinak van egy kívánságlistája... :) És amúgy is jó ötlet!! Készíteni akár együtt a párunkkal a számítógépre egy Wishlist mappát, és ha megtetszik valami, akkor lementjük, aztán ünnepkor van miből válogatni!! Most lehet, hogy azt mondják sokan, hogy és akkor oda a meglepetés, de én pl bajban szoktam lenni ünnepekkor, hogy mit vegyek a férjemnek, ugyanis, ő mindig azt mondja, hogy neki mindene megvan, és azt is, hogy nem szeret ruhát kapni, szóval... legyek okos!!! Úgyhogy azt hiszem ezt rendszeresíteni is fogom :)


2012. március 16., péntek

Még mindig...

...folyik a felújítás nálunk, jövök majd az előtte-utána képekkel! Tegnapra Apacska kivette az off-ját, úgyhogy azt terveztük, hogy festeni fogunk. Igazából úgy volt, hogy kivesz szabadságot Csütörtöktől Szombatig, Vasárnap meg amúgy is munkaszüneti nap! Sajnos későn szólt, hét elején (itt legalább 2 héttel az időpont előtt kell szólni, hogy szabi kell, egy-egy napot megadnak, de 2-3 meg több nap szabit 2 héttel előbb jelezni kell) szóval nem adták meg! Úgyhogy be kellett sűrítenünk 3 helységet az egy napba, festéssel tapétázással együtt! Szóval merészek voltunk és eldöntöttük, hogy éjjel festjük a konyhát!!! Hát, nagyjából ki is festettünk, csak a kazán és a konyhabútor felett nem tudtunk, mert éjjel nem kapcsolhatjuk be a porszívót, ugye, felébrednének rá a gyerekek!!! 


Aztán másnap, Csütörtökön, maradt a hálószobánk és a nappali!! Az volt a terv, hogy Oatmeal, vagyis zabkása színű festékkel kifestünk, aztán egy csodálatos, fekete és a falhoz hasonló színű Damaszt mintázatú tapétát teszünk fel a majdani kanapénk mögötti falra!!! De a falon van egy festhető, fűrészporos tapéta, és gondolkodtunk, hogy leszedjük, vagy mi legyen??!! Aztán elkezdtük felrakni a tapétát, bénáztunk ám rendesen, egyikünk sem tapétázott még, Tibi látta amikor az Apukája csinálta, de nem épp úgy sikerült!! Elázott, felhólyagosodott, úgyhogy inkább leszedtük, és csak a kandalló köré raktunk!! Az viszont nagyon jól mutat! A tapétaragasztós rész tehát most szárad, aztán majd kicsit megcsiszoljuk és lefestjük ugyanolyanra, mint a szoba többi része!!! Egyébként nagyon jó kis festéket vettünk, 2-3 óra alatt szárad!! Szóval egyelőre a nappali félkész!! Be kell fejezni, hogy jöhessen a kanapé majd!! 


A hálónkba is azt terveztük, hogy az ágy mögé tapétát rakunk a falra de ezek után... Inkább lefestettük az egészet!! Na az még egy szenvedés volt, először elhúztuk a vászonborítású faváz "szekrényt", és hát mögötte szép kis penésztelep volt!! Na azt előbb lemostam Domestos-os vízzel, gyönyörűen leszedte!! Utána, amíg száradt, addig az ablak körül megcsiszoltuk a falat, mert sok repedés volt, és egy-két helyen fel volt hólyagosodva!! Hát elég sokáig tartott, minden tiszta por lett, utána porszívózni kellett, és mire evvel végeztünk, már megszáradt a másik oldal!! Úgyhogy kifestettünk! 


Hát most itt tartunk. Ott lesz a vasárnap, hogy kicsit átfessük, mindenhol! Elég sok festék maradt, kb fél vödör! De legalább már nem piszkosak a falak!! Szerettünk volna parkettázni is a gyerekszobában és a hálónkban, de a Landlord nem engedi levonni a bérleti díjból, úgyhogy nem! Ezt a 8 hónapot már kibírjuk, aztán keresünk valami normális, különálló házikót, mert itt mi is a szomszéd agyára megyünk szerintem (azért 3 kisfiú elég hangos), meg ők is a mi agyunkra mennek a heti egy éjjeli énekléssel, a havi egy éjjeli hisztériásan kántáló férfihanggal, és a heti 2 egész napos és éjjeli veszekedésükkel!!! 
Persze hála az égnek nem ébreszti fel a gyerekeket, csak elaludni nem tud Nonókám! Olyankor kb 11-ig rohangál át hozzánk, de mindig visszavisszük az ágyába! Amúgy is fél, mert Dani ijesztgeti, persze mindig rászólok, de van, hogy nem vagyok ott és egyszer csak sírva jön a, hogy Dani miket mondott neki!! 
Na de itt van két fénykép az én drágáimról:


Próbáltuk beállítani őket, hogy még anya virágai is látszódjanak


Aztán akartunk még egyet, hogy legyen miből válogatni, de itt Lelus már elkezdett mocorogni, és Dani lábára állt!! Olyan jó lett ez is szerintem, hogy ezt is megmutatom! 



 Egyébként ez aznap készült, amikor festékért mentünk a Wilkinsonba, Szerdán! Pont annyira jó idő volt, hogy felhúztuk az új pulcsikat!! :)


Árak:
Még annyit szerettem volna megírni, hogy a Wilko-s festék 21Font és 60nm-re elég, legalábbis ezt írja, de persze van egy-két rész, ahol át kell festeni, szóval inkább csak 40nm-re elég! Mi 3 vödörrel vettünk, és még maradt fél vödör a javításokra! Vettünk fóliát, teddy-ket, egy nagyot, két kicsit! A tapéta 9.99Font volt, de hát ugye nekünk az nem jött be! Ja és a gyerekek pulcsija Tesco legújabb kollekciós, és darabja 6Font volt! Tehát 2100Ft!