A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szobor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szobor. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 13., hétfő

Stonehengenél

Hétvégén voltunk a férjem nővérénél Salisburyben, és ugye mind tudjuk, hogy az közel van Amesburyhez, amely település határában a Stonehenge áll! Szóval egyértelmű volt, hogy ellátogatunk oda! Készítettem egy szuper képet, ezt most megmutatom, a belépési árak vannak a táblán


És akkor jöjjön képekben és kevés szöveggel a hétvégénk története! 


Ez a két kép indulás előtt készült, mert szerettünk volna valami jó minőségű képet adni a sógornőmnek a gyerekekről!


Az út nem volt zökkenőmentes, Oxford és környékén olyan iszonyatos égszakadás volt, sokáig kellett zuhogó esőben autóznunk, és egyszer még egy kamion is olyan erősen felverte az esővizet a szélvédőre, mikor elmentünk mellette, hogy egy pillanatig  nem is láttunk semmit! Aztán első este elment az adás, gyerekek folyton nyomogatták a tévé gombjait, a végén már megkaptak egy rég nem működő ipodot, hogy azt nyomogassák...

Aztán végül kiderült, hogy nem ők rontották el a kábeltévét, hanem ebben a körzetben aznap többeknek is elment az adás, és még a rég nem működő ipodot is életre keltették a gyerekeim és azóta is működik, úgyhogy szerencsét hoztunk :)



Ez pedig már az ő kertje, annyi minden volt abban a pici kis hosszúkás tipikus angol kertben, hogy 1 órán keresztül csak nézelődtem benne, tényleg minden kis szegletében volt valami érdekes... egy figura a virágok közt, egy pár kagyló, egy hintázó manó, nagyon tetszett és a gyerekeknek is! A két nap alatt sokat voltak kint! A képek megnőnek, ha rákattintasz!


Ez a régi halas locsolókanna különösen tetszett!



De már az is elképesztő, hogy mennyiféle növény és virág van itt, és a legtöbbnek története van, sokat Magyarországról hoztak! 




A madáretetőn a gyerekeknek leginkább a pókháló és a pók tetszett, persze kellő távolságból, mert félnek a pókoktól, Apacs szerint azért mert én is és hát bevallom sokszor sikítok ha meglátok egyet túl közel hozzám... :)



A virágok csodálatosak voltak, sajnálom kicsit ilyenkor, hogy nekem a gyerekek érdekében nem szabad rózsát tartanom! 





Hát ezt a kis csobogót majdnem tönkretették a gyerekeim, ugyanis kapta ajándékba vízipisztolyt, és Danikám mindig a csobogóból töltötte fel az övét, és a végén egyszer csak azt vették észre, hogy nincs víz benne, és erőlködik a kis motorja, majdnem leégett! Úgyhogy gyorsan kikapcsolták! 



Itt pedig már a Stonhengenél vagyunk, belépésnél mindenki kapott egy ilyen rádióvevőt a nyakába, és ezen mondták el az információkat az ősi kövekről! Danikám folyamat ezt hallgatta! 







Bámulatos, hogy milyen nagyok ezek a kövek, és egy csomó legendát is elmondtak róluk, persze nem tudtunk odafigyelni, mert a kicsiket kellett terelgetni! Az is döbbenetes volt számomra, hogy amikor beértünk, és átmentünk az út alatt és odaértünk a többi látogatóhoz, épp nem volt még a fülemen a rádió, hanem terelgettem a gyerekeket, meg megbeszéltük, hogy fogni kell a kezünket, akkor ott hulla csend volt, csak mi hangoskodtunk, mindenki bele volt merülve a rádiójába! Néztek is ránk furcsán, én nem értem miért szeretnek feltűnősködni a gyerekeim... :)







Amikor megjártuk a Stonhenge kört, akkor egy picit megpihentünk, és elindultunk haza!


Ez a lejárat az út alatti átjáróhoz!


Aztán voltunk játszótéren is, itt már szemerkélt picit az eső, de nem volt vészes!


Itt sógornőm hintázott Danikával


Ezen a képen pedig én hintáztatom Leluskámat!

Szóval ez a hétvégénk is jól sikerült, lassan pedig készülök, mert segítünk kijutni  öcsémnek, úgyhogy most nagy lakásvadászatban vagyunk, Talán jövő hétvégén már jöhet is! 


2012. május 16., szerda

Nottingham kastélya

Nottingham kastélyánál jártunk, sajnos nem jártunk szerencsével, ugyanis ez Hétfőn volt, és pont Hétfőnként nincs nyitva a kastélymúzeum, ami azt jelenti, hogy még a kastély udvarába sem tudtunk bemenni! De azért körbejártuk, kicsit átszellemültünk, elnézve az ódon várfalat, hatalmas bástyákat, kész erődítmény, egészen addig tartott az ámulatunk, amíg az eső el nem kezdett esni!! Így az utolsó pár képet már futás közben megállva Danikával készítettem, miközben rángatott, hogy menjünk már, mert már nagyon esik!

Szóval, elindultunk, sejtettem, hogy el fog aludni a Lelus út közben, úgyhogy fel is avattam a nyakpárnát, amit a hosszú Magyarországi utazásra varrtam!! Eredetileg a Daninak készült, de a másik kettőre kidolgoztam egy másik szabásmintát, hogy még ducibbak legyenek! Szóval Lelusnak nem is kell nagyobb!


És hál' Isten, nem akarta leszedni magáról, sőt rá is hajtotta a kicsi fejét (és később el is aludt!)

Mikor megérkeztünk a címre, amit Ibolykának (Apa új barátnőjének, a GPS-hölgynek) megadtunk, ez a látvány fogadott! Leparkoltunk és elindultunk!

Ha nem  haragszotok, szeretnék egy kis történelmet is becsatolni a képek közé, mert sokat olvastam róla, és érdekes! 

Először is egy érdekesség: Nottingham neve: 600 körül alapították az Angolszászok! Snot nevű törzsfőnökük uralma alá került! Így Snotingaham néven (Snot népének tanyája) vált ismertté! Ebből lett később Nottingham!  
Az első kastélyt 1067-ben építtette Hódító Vilmos, a szerkezet fából épült!
Ezt építette újjá 1170-ben II. Henry, ez a legfontosabb királyi erőd Közép- Angliában!


(ezek a gyönyörű, sziklába épített házak a hatalmas szikla aljában helyezkednek el! A szikla tetején pedig alig láthatóan a kastély magasodik)

1194-ben Oroszlánszívű Richárd szerzi vissza a várat! 


Ezek az elkerített mélyedések nagyon érdekesek, gondolkoztam rajta, hogy esetleg régi várbörtön lehetett, vagy egyszerűen csak a mélyedéseket szerették volna lekeríteni, mert magasan vannak és nehogy valaki felmásszon oda!

Tehát, 1330-ban Roger Mortimert, Izabella királynő szeretőjét,  a királynő fiának III. Edwárd király támogatói elfogják, miközben egy sziklába vésett alagúton keresztül próbál bejutni! Ez az alagút most közkedvelt a látogatók körében!! Mi le is kaptunk pár embert, akik valahogy bejutottak, (gondolom a hátsó alacsony kőfalon keresztül, mi azért a 3 gyerekkel nem akartunk belógni :) )

Ők épp a Mortimer alagútján keresztül egy vékony pallón keresztül távoznak a hátsó alacsony kőfal felé! Gyerekekkel, felelőtlenség!



A kastély telke alatt így vannak beépítve a házak, a tetejük zöld gyep! Szerintem annyira szépek!


Ez már a bejárathoz vezető hátsó út, csodálatos ez a fal, a rengeteg növénnyel benőve!


És a képeken nem is látszik, hogy micsoda iszonyatos méretekről van itt szó, egyszerűen hatalmas, az ember  szabályosan elszédül, nyakat törve kell felnézni!


A bejárathoz közel, egy igazi régi angol telefonfülke is árválkodik, mondjuk nem hiszem, hogy működik, mivel még járda sem vezet oda, ha valaki meg akarja nézni, át kell rohanni az úton, a beláthatatlan kanyarban, szóval...




Egyébként 1622-ben I. Jakab eladja Nottingham várát Ruthland grófjának!
1642-ben I. Károly a kastély mellett egy dombra kitűzette a lándzsás lobogót,és a fegyverbe szólította hűbéreseit! Innen indult a Polgárháború!
1651-ben engedélyezik a vár lerombolását!

Ez a hatalmas Bástyákkal körülvett bejárat!

Aztán 1663-ban William Cavendish, Newcastle első hercege vásárolja fel a telket! Ő kezdi meg az építkezést, egy nagy házat akart, magasan a Castle Rock-n (kastély sziklán)! Meghal mielőtt az építkezés befejeződik! 1678-ban, fia fejezi be apja munkáját!

Az épületet 1831-ben megtámadják és kifosztják a lázongók akik Newcastle hercegét követve ellenzik a parlamenti reformokat! Ezt követően a romokat magára hagyták 45 évre!


(ezen a kis téren áll Robin Hood szobra!)

Majd 1875-ben Thomas Chambers Hine, egy helyi építész átalakítja az épületet, hogy alkalmas legyen múzeumnak és kiállító teremnek!
1878-ban a walesi herceg nyitja meg kapuit, aki később VII. Edwárd lett!
Ez a kastély lett tehát Nottingham első múzeuma és Anglia első Londonon kívüli művészeti galériája!


Itt is hatalmasak a méretek, a képek sajnos ezt nem adják vissza!! :(


Ez Robin Hood szobra! 


Danikám áll itt a másik szobor előtt!


Aztán Nonó is megérkezett és természetesen követelte hogy őt is fotózzam le!! Itt kapott el minket az eső!


Volt jópár ilyen kivésett "titkos be/kijárat" a vár aljában! Danikával persze elkezdtünk fantáziálni, hogy micsoda várvédő sárkány lakhat bennük :) És azért van itt kerítés, nehogy ki tudjon jönni onnan! 


Megláttam az eső elől menekülve ezt a csodás régi kaput, 2-3 is van belőle, erről Danika azt mondta, hogy biztos a titkos átjárók bejárata! :)


Aztán megpillantottuk ezt az épületet, ez Anglia első fogadója!


Ez a Kastély udvarának déli részén van. Nem tudom mi ez, egyszerűen csak nagyon megtetszett!! Ez is a szikla tövében!


Ezen a képen látszik picit a kastély épületének hátsó sarka! Élőben sokkal de sokkal szebb, mint így képekről! 

Aztán elindultunk Tesco-ba, mert mielőtt hazamentünk be kellett vásárolnunk! Mire a Tesco-hoz értünk, Lelusom el is aludt! 



Szépen a párnára dőlt, és elszunyókált! :)


Ez pedig a Tesco-ból hazafelé menet a Wollaton Roadon van, egy régi malmot alakítottak irodaházzá! Szerintem nagyon szép