Vasárnap elhatároztuk, hogy elmegyünk az Ikeába!! Van még mit venni!! A régi nagy Tv-nket a nappali padlójáról elvitték, egy srácé lett akinek szintén most költözik ki a felesége a 3 gyerekükkel!!
Szóval, nagyon üres most a nappalinak azon sarka!! Venni akartam oda egy könyvespolcot és egy fotelt, meg volt még egy-két dolog!! Elindultunk, hogy mi most elmegyünk Ikeába, kiírtuk, google térkép alapján, merre kell menni, sajnos nyomtatónk még nincs, mert Apa több funkcióst szeretne, majd lesz is, csak még előtte annyi mindent kellene venni!
Tehát kiírtuk az útvonalat, és azt amit szeretnénk vásárolni!
Kb mentünk 10 perce, amikor már el voltunk tévedve, Apa szerint én nem szóltam, meg nem írtam fel mindent, szerintem meg még akkor is jó felé tartottunk, csak Apa letért az útról, mert megijedt, hogy hogyan fogunk hazatalálni!! Mindegy, már bejártuk Derby-t, Sponton-t, meg kitudja miféle falvakat, és mindketten a saját szövegünket nyomtuk másiknak, hogy miért a másik a hibás (gyerekek már megszokták az autóban vitázást, eddig szinte mindig eltévedtünk ahányszor kocsiba ültünk)!!
Aztán mikor már tényleg azt sem tudtuk, most merre tovább, mondtam Apacsnak, hogy na most azonnal keresünk egy Tesco-t és veszünk egy GPS-t! (Ő már mondta ezt akkor amikor meg lett véve az autó, hogy kelleni fog!)
Szóval, keringtünk ott összevissza, és csak nincs sehol Tesco, meg nem kérdezett volna ám senkit!!! :)
Aztán megláttuk az Asda-t! Bementünk, tömve volt!!!! Nem is csoda ez egy szuper ngyáruház, rengeteg ruha, elektronikus cuccok, kertészeti cuccok, minden amit csak el tudtok képzelni!!! Szuper volt!! Vettünk gyorsan egy GPS-t innivalót, jó sokat, meg egy kis péksüteményt!! És irány ki!!
Ezen a képen már Apacs látszik amint az új barátnőjét bűvöli, Ibolykát!!! :) El kellett nevezni, mert van magyar hang rajta, persze azt használjuk, de ha nem arra megyünk amerre ő akarja, annyira elkezd dumálni, és addig mondja egymás után ugyanazt, amíg Apacs nem engedelmeskedik!!!
Betértünk tehát az Ikeába, persze megint tőlünk volt hangos az áruház, nem tudom ennek mikor lesz vége, én nem szeretem a feltűnést, de a gyerekeim igen!!! ÉS persze mindenki bámul! Szörnyű!!! Végül csak 2 dolgot vettem a 4 helyett, mert elköltöttük a pénzünket, amit Ikeára szántunk, hát ugye nem volt kevés a furikázás, tankolás, Gps ára!!!
(Benzin ára egyébként 1.40Font volt az Asda benzinkútján, nagyon drága, jobb a dieseles autó)
Itt már hazafelé tartunk, azért azon röhögtünk, hogy néha hiába mondja Iboly, hogy merre menjünk, csak nem rra megyünk és tervezheti újra az a szegény az utat!
Gyerekek már eléggé fáradtak voltak mire vissza értünk Nottingham-be, mert játszottak vásárlás után az Ikea játszóterén!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése