Nottingham kastélyánál jártunk, sajnos nem jártunk szerencsével, ugyanis ez Hétfőn volt, és pont Hétfőnként nincs nyitva a kastélymúzeum, ami azt jelenti, hogy még a kastély udvarába sem tudtunk bemenni! De azért körbejártuk, kicsit átszellemültünk, elnézve az ódon várfalat, hatalmas bástyákat, kész erődítmény, egészen addig tartott az ámulatunk, amíg az eső el nem kezdett esni!! Így az utolsó pár képet már futás közben megállva Danikával készítettem, miközben rángatott, hogy menjünk már, mert már nagyon esik!
Szóval, elindultunk, sejtettem, hogy el fog aludni a Lelus út közben, úgyhogy fel is avattam a nyakpárnát, amit a hosszú Magyarországi utazásra varrtam!! Eredetileg a Daninak készült, de a másik kettőre kidolgoztam egy másik szabásmintát, hogy még ducibbak legyenek! Szóval Lelusnak nem is kell nagyobb!
És hál' Isten, nem akarta leszedni magáról, sőt rá is hajtotta a kicsi fejét (és később el is aludt!)
Mikor megérkeztünk a címre, amit Ibolykának (Apa új barátnőjének, a GPS-hölgynek) megadtunk, ez a látvány fogadott! Leparkoltunk és elindultunk!
Ha nem haragszotok, szeretnék egy kis történelmet is becsatolni a képek közé, mert sokat olvastam róla, és érdekes!
Először is egy érdekesség: Nottingham neve: 600 körül alapították az Angolszászok! Snot nevű törzsfőnökük uralma alá került! Így Snotingaham néven (Snot népének tanyája) vált ismertté! Ebből lett később Nottingham!
Az első kastélyt 1067-ben építtette Hódító Vilmos, a szerkezet fából épült!
Ezt építette újjá 1170-ben II. Henry, ez a legfontosabb királyi erőd Közép- Angliában!
(ezek a gyönyörű, sziklába épített házak a hatalmas szikla aljában helyezkednek el! A szikla tetején pedig alig láthatóan a kastély magasodik)
1194-ben Oroszlánszívű Richárd szerzi vissza a várat!
Ezek az elkerített mélyedések nagyon érdekesek, gondolkoztam rajta, hogy esetleg régi várbörtön lehetett, vagy egyszerűen csak a mélyedéseket szerették volna lekeríteni, mert magasan vannak és nehogy valaki felmásszon oda!
Tehát, 1330-ban Roger Mortimert, Izabella királynő szeretőjét, a királynő fiának III. Edwárd király támogatói elfogják, miközben egy sziklába vésett alagúton keresztül próbál bejutni! Ez az alagút most közkedvelt a látogatók körében!! Mi le is kaptunk pár embert, akik valahogy bejutottak, (gondolom a hátsó alacsony kőfalon keresztül, mi azért a 3 gyerekkel nem akartunk belógni :) )
Ők épp a Mortimer alagútján keresztül egy vékony pallón keresztül távoznak a hátsó alacsony kőfal felé! Gyerekekkel, felelőtlenség!
A kastély telke alatt így vannak beépítve a házak, a tetejük zöld gyep! Szerintem annyira szépek!
Ez már a bejárathoz vezető hátsó út, csodálatos ez a fal, a rengeteg növénnyel benőve!
És a képeken nem is látszik, hogy micsoda iszonyatos méretekről van itt szó, egyszerűen hatalmas, az ember szabályosan elszédül, nyakat törve kell felnézni!
A bejárathoz közel, egy igazi régi angol telefonfülke is árválkodik, mondjuk nem hiszem, hogy működik, mivel még járda sem vezet oda, ha valaki meg akarja nézni, át kell rohanni az úton, a beláthatatlan kanyarban, szóval...
Egyébként 1622-ben I. Jakab eladja Nottingham várát Ruthland grófjának!
1642-ben I. Károly a kastély mellett egy dombra kitűzette a lándzsás lobogót,és a fegyverbe szólította hűbéreseit! Innen indult a Polgárháború!
1651-ben engedélyezik a vár lerombolását!
Ez a hatalmas Bástyákkal körülvett bejárat!
Aztán 1663-ban William Cavendish, Newcastle első hercege vásárolja fel a telket! Ő kezdi meg az építkezést, egy nagy házat akart, magasan a Castle Rock-n (kastély sziklán)! Meghal mielőtt az építkezés befejeződik! 1678-ban, fia fejezi be apja munkáját!
Az épületet 1831-ben megtámadják és kifosztják a lázongók akik Newcastle hercegét követve ellenzik a parlamenti reformokat! Ezt követően a romokat magára hagyták 45 évre!
(ezen a kis téren áll Robin Hood szobra!)
Majd 1875-ben Thomas Chambers Hine, egy helyi építész átalakítja az épületet, hogy alkalmas legyen múzeumnak és kiállító teremnek!
1878-ban a walesi herceg nyitja meg kapuit, aki később VII. Edwárd lett!
Ez a kastély lett tehát Nottingham első múzeuma és Anglia első Londonon kívüli művészeti galériája!
Itt is hatalmasak a méretek, a képek sajnos ezt nem adják vissza!! :(
Ez Robin Hood szobra!
Danikám áll itt a másik szobor előtt!
Aztán Nonó is megérkezett és természetesen követelte hogy őt is fotózzam le!! Itt kapott el minket az eső!
Volt jópár ilyen kivésett "titkos be/kijárat" a vár aljában! Danikával persze elkezdtünk fantáziálni, hogy micsoda várvédő sárkány lakhat bennük :) És azért van itt kerítés, nehogy ki tudjon jönni onnan!
Megláttam az eső elől menekülve ezt a csodás régi kaput, 2-3 is van belőle, erről Danika azt mondta, hogy biztos a titkos átjárók bejárata! :)
Aztán megpillantottuk ezt az épületet, ez Anglia első fogadója!
Ez a Kastély udvarának déli részén van. Nem tudom mi ez, egyszerűen csak nagyon megtetszett!! Ez is a szikla tövében!
Ezen a képen látszik picit a kastély épületének hátsó sarka! Élőben sokkal de sokkal szebb, mint így képekről!
Aztán elindultunk Tesco-ba, mert mielőtt hazamentünk be kellett vásárolnunk! Mire a Tesco-hoz értünk, Lelusom el is aludt!
Szépen a párnára dőlt, és elszunyókált! :)
Ez pedig a Tesco-ból hazafelé menet a Wollaton Roadon van, egy régi malmot alakítottak irodaházzá! Szerintem nagyon szép
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése