A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kertészkedés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kertészkedés. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. július 18., szerda

Előkert

Tegnap Danimmal kicsit kertészkedtünk, mint említettem nemrég, megérkezett az ebay-en hihetetlenül olcsón nyert 10 darab levendulám! Alig vártam, hogy kimehessek délután kertészkedni kicsit, de előtte kellett vennünk csigairtó szert, mert nagyon elszaporodtak és féltettem, illetve még most is féltem a levendulákat!! Hát képekben, kevés szöveggel akkor szeretném megmutatni!


A csigák megrágták a tujám szárát is, és az egyik sziklanövényt is amit mellé ültettünk!

 Csiga a tujás dézsában

Az oldalához tapadva

És egy a másik dézsában

A jácintot is megrágták, még a hagymáját is...

Fogtam a talált csigákat, és bedobtam a bokorba őket, ami a szomszéd elhagyatott ház előtt van, de igazából tudom, hogy bármikor visszajöhetnek, és egyébként az esős napokon, volt, hogy 8 darabot is összeszámoltam egy dézsában, szóval vettem csigairtót és a frissen ültetett növénykék köré szórtam, meg a dézsákba is tettem sőt, még köré is szórtam!! Amúgy sokat olvastam a csigák távol tartásáról, de itt nem nagyon megvalósítható egy előkertben visszahajló drótkerítést emelni például a virágok köré, hiszen az elcsúfítaná a kis előkertet, és akkor mi értelme a szép növényeknek! És sörrel töltött dunsztos üveget sem akartam leásni, mert akkor máshonnan is ide özönlenének a csigák a sörre, szóval maradt ez a megoldás, hogy csak az a csiga múlik ki, amelyik a virágok közelébe megy!! Egy fokkal humánusabb szerintem!! 

Egyik erős levendulapalántám, már fás a száruk, úgyhogy remélem megmaradnak!

Ez pedig a csodálatos Buddleja bokrunk, mikor ideköltöztünk, nem is sejtettük, hogy ilyen szépséges virágokat hoz nyáron, az a kicsit rondácska elfásodott óriáscserje!



 Ez az egészséges tujánk, ekörül is volt egy rakás csiga a dézsában, de valamiért ezt nem ették meg!

Ez pedig a 10-ből egy levendula, szintén a mulcs közé ültetve!!

Vettünk B&M-ben 2 agyag pagodát, mécses tartó, le volt árazva 1Fontra!

Leanderünk, ezt a Lidl-ben vettük, alig várom, hogy virágozzon! És mellé ültettem az egyik levendulát! 


Ebben a balkonládában van egy csomó kis beteg növény, itt éledeznek! Itt van a Magyarországról hozott borsikafű, ami már egész jól érzi magát, virágzik, a franciaországi benzinkútról elcsent levendula, ami még egyelőre csak az új hajtásait hozza, és a csigatámadást túlélt árvácska, meg ültettem ide is egy levendulát! 





Ez a Spanyol levendulám, amit itt Francia levendulának neveznek! Apacstól kaptam egy hete! 



Holnap majd megmutatom a játszóteres képeinket, ugyanis tegnap előtt, sütöttünk egy tepsi süteményt, aztán fogtuk magunkat és kimentünk vele a játszóra, persze elfogyott egy perc alatt, és az innike is!! :)


2012. július 14., szombat

Mostanában nem írtam egy darabig, most nem voltunk sehol, Apa délutános, vagyis a délelőttök hamar elmennek, mire felkelünk, tisztálkodunk, pelenkázunk, átöltözünk, reggelizünk, elpakoljuk, teát osztunk, már szinte csak 1 kávéra van idő, és jöhet a déli procedúra!! Valamelyik nap, délben Nonókám viszont az istennek sem akart aludni, Lelus egy darabig aludt, viszont hamar felébresztette a huncutkodó Nonó!! Úgyhogy Anya sem tudott túl sokat pihenni!!! De délután, amikor megengedtem, hogy megnézzenek néhány mesét, akkor Nonókám pont a kedvencén aludt be!! Olyan édes volt!! Keze lelógott a kanapéról, és szuszogott!!








A többiek aranyosa voltak, Danika is mondta Lelusnak velem együtt, hogy halkan kell játszani, nehogy felébresszük Nonót!! Aludt egy fél órát, és utána felkelt, kipihente magát a déli NEM alvás után! 




Sajnálom, hogy nem tudtam egy jó minőségű képet készíteni aznap Lelusról, de nem voltak megfelelőek a fények, mert aznap mintha dézsából öntötték volna az esőt!! Most változó időjárás van, felváltva esős, és napos!! Érdekes, de mindenesetre reménykedem nagyon, hogy holnap jó idő lesz, mert Apa itthon lesz és elmegyünk a játszóra!! 

Jövő héten érkezik hozzám 10 db levendula palánta, úgyhogy kertészkedünk, igyekszem majd úgy elültetni, hogy esetleg, ha lakásváltás lenne, magammal tudjam vinni őket!! Talán cseréppel együtt??? Majd meglátjuk..

...

És végül, pécsi lévén, engem is megrázott a rendőrségi pszichológusnő meggyilkolása!! Remélem mihamarabb elkapják a tettest!! Ez szörnyűség, hogy micsoda vadállatok élnek az ember környezetében, köztünk járnak, lehet, hogy már találkoztunk is vele életünk során, hatalmas szerencse, hogy nem esett bajunk!! Szegény Kata csak 1 évvel volt fiatalabb, mint én!! Nyugodjon békében! :(

2012. július 7., szombat

...

Egy ideje elég borús, idő volt itt sok esővel, mondjuk egy másfél hete, de tegnap délelőtt szerintem elérte a csúcsot! Úgy szakadt az eső, mint mikor otthon (Magyarországon) nyári zápor van, csak itt egész délelőtt ilyen volt!! Állítólag már belvízről beszéltek a rádióban! Délutánra viszont kisütött a nap, és azóta is szép napos idő van! Szóval volt játszóterezés, focizás, vásárlás, és kertészkedés is!! Apacs lenyírta a füvet az előkertben, mert egyszerűen már rossz volt kinézni az ablakon!! Én meg összegereblyéztem a lenyírt füvet! igazoltam a mulcsot, kell szórni rá még egyszer ennyit, hogy kihaljon alóla minden gaz! Meg vettünk egy szépséges nagy leandert, amit ma kaspóba rakok, és lenne annyi minden amit meg kellene csinálni!! Pl ott van a kis dobozkám, amit a sarki lomos öreg úrtól vettem felújításra!! Aztán át kellene menni még egyszer a falon festékkel! A háztartás hát az ugye folyamatos meló, legtöbbször ez miatt marad el az egyéb... De legalább nem lehet panasz a házra!! Ez is nagyon jó érzés, hogy teljesen egyedül képes vagyok szép rendben tartani egy egész házat!! Persze tényleg folyamatos munka! De nem bánom, én szeretem elújságolni Apacsnak hogy mennyi mindent csináltam aznap, és szeretek végignézni a szép tiszta konyhámon, és szeretek újságot olvasni az Ikea Poang fotelünkben, tudva hogy minden rendbe van rakva!!

Tegnap vettünk igazi kávét, daráltat, mert Apósomék még annak idején csomagban utánunk küldték a kotyogós kávéfőzőmet!! Itt nagyon drága, azt hiszem Apacska azt mondta, hogy valami 20Font?! Az minden jóindulattal kb. 7000Forintnak felel meg! Hát én a régimet otthon a tesco-ban vettem 990Ft-ért!! Tudom már ott s felment az ára, de ennyire biztos nem!! Aki szereti a kotyogós kávét, és épp készül kiköltözni ide, az mindenképp szuszakolja bele a bőröndjébe a kávéfőzőjét! Tudom, hogy szinte lehetetlen, de jól jön! Eddig instant kávét ittunk, tegnap délután vettünk először rendest és főztünk magunknak, eszméletlen, milyen finom volt!! Eddig lónyálat ittunk, az tuti... Itt Tchibo nincs, most hogy kerestük a kávét, sehol nem találtunk, viszont van Douvegberts és Lavazza!! Most Lavazza-t vettünk mert olcsóbb volt, a Douvegberts volt a legdrágább!! És finom ez is nagyon!! 

Amit még szerettem volna írni, hogy belekezdünk az önkormányzati lakásigénylésbe. Utána néztünk, kértünk igénylőlapot, kitöltöttük, már csak vissza kell vinni! Ennek beadásához is kell a személyink, anyakönyvi kivonatunk természetesen, mivel lakbértámogatás jár nekünk,  így azt is tudják, hogy rászorultak vagyunk!! Mi azért szeretnénk önkormányzati lakást, mert itt úgy működik, hogy ha beadod az igénylést, 10 napon belül értesítenek az ügyszámodról, a belépési kódjaidról, és hogy hány pontot kaptál az elbírálásnál!! A pontok nagyon fontosak, megvan hogy hány házra licitálhatsz, mert itt aukcióra vannak bocsátva a házak!! És minden héten újraindul az aukció, érdemes induláskor Bidelni, vagyis licitálni, mivel nem számít, hogy hány fontot ígértél rá, csak az számít, hogy az aukció lejártakor, ki a legrászorultabb azok közül, akik licitáltak az adott házra!! Remélem érthetően írom, szeretném a lehető legpontosabban felvázolni a dolgot! És ha egyet megkapsz, akkor azt 5 év bentlakás után megvásárolhatsz, addigra már jelzálogot is kapsz!! Szóval ezért szeretnénk!! Remélem sikerül, kérdés, hogy 8 hónap itt élés után vajon szóba állnak-e velünk!! Mindenképp kellene egy kertes ház! 

2012. április 1., vasárnap

Kertészkedtünk

Ígértem ezt a bejegyzést, hát most megmutatom milyen volt az előkert, hogyan haladtunk vele, és mi lett a végeredmény!! Egyébként 3 nap alatt csináltuk, mert mindig eszünkbe jutott valami szuper ötlet!! De már kész, és már nem fogunk változtatni rajta, még annyit tervezünk, hogy egy kis fűmaggal beszórjuk!!


1. nap: mikor szemetet szedtem,  fűcsomók közül ezeréves, undorító szutykok jöttek elő!! Ja, és a legrosszabb, még Novemberben, mikor beköltöztünk, egy pár hetes apró kutyatetem feküdt az ablak alatt!! Apacsnak kellett eltakarítania!! Szörnyűséges!! Azóta nagyon nem is mentünk ide, csak amikor hó fedte, kicsit a gyerekekkel, de most már neki kellett állni rendbe rakni, mert csúnya volt!! Ezen a képen szemétszedés után vagyunk!! 


Én kis kézi ásóval kb fél óra alatt felástam egy 30 centis sávot a járda mentén, és a fölösleges gazt meg földet szatyrokba raktam!! (Itt az ilyen típusú hulladékot barna tetejű kukába kell rakni, és ezt az önkormányzattól kell igényelni, ingyenes!) Aztán szóltam a Danikának, hogy jöjjön segíteni!! Elültettük a Sainsbury-ben vásárolt nárciszokat:


Majd a sávot beszórtuk mulccsal, azaz fenyő fakéreggel!! Elegyengettük, hogy szép legyen!! Kb 1 méterenként jutott 1 nárcisz, mert egy 5db-os cseréppel vettem 2Fontért (700Ft)



 Apa pedig csodáltos művészfotókat készített a frissen ültetett nárciszokról!! Aztán belocsoltuk őket!! (Egyébként annyira jól érezték magukat, hogy az ültetés után 2 nappal már ki is bontották szirmaikat!!)




Danika itt szépen szórja a mulcsot! Egyébként a mulcs 40 literes zsákban kapható a B&M-ben és a Lidl-ben is! Ára mindenhol ugyanannyi: 1.99Font (700Ft)



Én egyengetem amit ő leszórt! (Látod MessziPapa? Ott nincs kiskapu a háttérben!!)



Még egy művészfotó, Dani a háttérben még mindig szór:



2. nap: Apacska ásózza az ablak alatti részt, itt kb 40cm-s sáv lett megcsinálva!! Egyébként könnyű volt, mert volt itt régen valami, ezért is kell majd az én sávom mellett beszórni egy kis fűmaggal!! Apa az eltávolított földdel töltötte meg a nagy kaspók alját! 



Vettünk a Sainsbury-ben 3 darabos Jácintot, már majdnem virágzik!! Alig várom!!! Az ára: 3Font/3hagyma (1050Ft)


3. nap: Eszünkbe jutott, hogy a kistuja mellé ültetünk néhány mininövénykét, mert az tök jól mutatna!! A tuját már elültettük a második napon, de várnia kellett egy éjjelt, hogy mellékerüljenek a társai! A kaspót az Argosban rendeltük, 2 db került 22.99Font-ba (8046FT) A tuja szintén Sainsbury-s, ára: 3Font/db (1050Ft) És a kis növények mellette, Lidl-ben kaphatóak most és darabja 1.39Font volt/ darab (486Ft)



Egy művészfotó tőlem:



 Már virágzik a nárcisz, az 5-ből 2!!



Hát ilyen lett, nagyon tűzött a nap, remélem azért valamennyire kivehető, milyen kis cuki lett!! 



Van a bejárati ajtó mellett egy ilyen kis lógó kaspó, én árvácskákkal töltöttem meg 2 hete!! Az egyik tő már virágzik is!! Egyébként heti Lidl akcióban vettük, 10 tő került 2Font-ba (700Ft)



Ilyen kis gyönyörű!!



Ez pedig az ablak alatti tujás dézsa!!