A következő címkéjű bejegyzések mutatása: levendula. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: levendula. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. július 18., szerda

Előkert

Tegnap Danimmal kicsit kertészkedtünk, mint említettem nemrég, megérkezett az ebay-en hihetetlenül olcsón nyert 10 darab levendulám! Alig vártam, hogy kimehessek délután kertészkedni kicsit, de előtte kellett vennünk csigairtó szert, mert nagyon elszaporodtak és féltettem, illetve még most is féltem a levendulákat!! Hát képekben, kevés szöveggel akkor szeretném megmutatni!


A csigák megrágták a tujám szárát is, és az egyik sziklanövényt is amit mellé ültettünk!

 Csiga a tujás dézsában

Az oldalához tapadva

És egy a másik dézsában

A jácintot is megrágták, még a hagymáját is...

Fogtam a talált csigákat, és bedobtam a bokorba őket, ami a szomszéd elhagyatott ház előtt van, de igazából tudom, hogy bármikor visszajöhetnek, és egyébként az esős napokon, volt, hogy 8 darabot is összeszámoltam egy dézsában, szóval vettem csigairtót és a frissen ültetett növénykék köré szórtam, meg a dézsákba is tettem sőt, még köré is szórtam!! Amúgy sokat olvastam a csigák távol tartásáról, de itt nem nagyon megvalósítható egy előkertben visszahajló drótkerítést emelni például a virágok köré, hiszen az elcsúfítaná a kis előkertet, és akkor mi értelme a szép növényeknek! És sörrel töltött dunsztos üveget sem akartam leásni, mert akkor máshonnan is ide özönlenének a csigák a sörre, szóval maradt ez a megoldás, hogy csak az a csiga múlik ki, amelyik a virágok közelébe megy!! Egy fokkal humánusabb szerintem!! 

Egyik erős levendulapalántám, már fás a száruk, úgyhogy remélem megmaradnak!

Ez pedig a csodálatos Buddleja bokrunk, mikor ideköltöztünk, nem is sejtettük, hogy ilyen szépséges virágokat hoz nyáron, az a kicsit rondácska elfásodott óriáscserje!



 Ez az egészséges tujánk, ekörül is volt egy rakás csiga a dézsában, de valamiért ezt nem ették meg!

Ez pedig a 10-ből egy levendula, szintén a mulcs közé ültetve!!

Vettünk B&M-ben 2 agyag pagodát, mécses tartó, le volt árazva 1Fontra!

Leanderünk, ezt a Lidl-ben vettük, alig várom, hogy virágozzon! És mellé ültettem az egyik levendulát! 


Ebben a balkonládában van egy csomó kis beteg növény, itt éledeznek! Itt van a Magyarországról hozott borsikafű, ami már egész jól érzi magát, virágzik, a franciaországi benzinkútról elcsent levendula, ami még egyelőre csak az új hajtásait hozza, és a csigatámadást túlélt árvácska, meg ültettem ide is egy levendulát! 





Ez a Spanyol levendulám, amit itt Francia levendulának neveznek! Apacstól kaptam egy hete! 



Holnap majd megmutatom a játszóteres képeinket, ugyanis tegnap előtt, sütöttünk egy tepsi süteményt, aztán fogtuk magunkat és kimentünk vele a játszóra, persze elfogyott egy perc alatt, és az innike is!! :)


2012. július 14., szombat

Mostanában nem írtam egy darabig, most nem voltunk sehol, Apa délutános, vagyis a délelőttök hamar elmennek, mire felkelünk, tisztálkodunk, pelenkázunk, átöltözünk, reggelizünk, elpakoljuk, teát osztunk, már szinte csak 1 kávéra van idő, és jöhet a déli procedúra!! Valamelyik nap, délben Nonókám viszont az istennek sem akart aludni, Lelus egy darabig aludt, viszont hamar felébresztette a huncutkodó Nonó!! Úgyhogy Anya sem tudott túl sokat pihenni!!! De délután, amikor megengedtem, hogy megnézzenek néhány mesét, akkor Nonókám pont a kedvencén aludt be!! Olyan édes volt!! Keze lelógott a kanapéról, és szuszogott!!








A többiek aranyosa voltak, Danika is mondta Lelusnak velem együtt, hogy halkan kell játszani, nehogy felébresszük Nonót!! Aludt egy fél órát, és utána felkelt, kipihente magát a déli NEM alvás után! 




Sajnálom, hogy nem tudtam egy jó minőségű képet készíteni aznap Lelusról, de nem voltak megfelelőek a fények, mert aznap mintha dézsából öntötték volna az esőt!! Most változó időjárás van, felváltva esős, és napos!! Érdekes, de mindenesetre reménykedem nagyon, hogy holnap jó idő lesz, mert Apa itthon lesz és elmegyünk a játszóra!! 

Jövő héten érkezik hozzám 10 db levendula palánta, úgyhogy kertészkedünk, igyekszem majd úgy elültetni, hogy esetleg, ha lakásváltás lenne, magammal tudjam vinni őket!! Talán cseréppel együtt??? Majd meglátjuk..

...

És végül, pécsi lévén, engem is megrázott a rendőrségi pszichológusnő meggyilkolása!! Remélem mihamarabb elkapják a tettest!! Ez szörnyűség, hogy micsoda vadállatok élnek az ember környezetében, köztünk járnak, lehet, hogy már találkoztunk is vele életünk során, hatalmas szerencse, hogy nem esett bajunk!! Szegény Kata csak 1 évvel volt fiatalabb, mint én!! Nyugodjon békében! :(